You're Everything to me 6.rész

Kissé idegesen öltözködtem Szombat délelőtt, hivatalos voltam a Kaulitz

villába ebédre. Hogy miért voltam ideges? Mivel Corina felhívta a figyelmemet arra, hogy Ria is – most kivételesen – jelen lesz. Bill pedig aranyosan utalgatott rá, hogy öltözzek fel csinosan. Így is tettem. Bár nem vittem túlzásba, de visszanézve magam a tükörben csinosnak láttam a szerelést, amit végül felvettem.

Fújtam magamra egy kis parfümöt, majd a telefonomat és a pénztárcámat beletéve a táskámba elindultam.

Kocsi híján tömegközlekedéssel kellett mennem, kicsit nehezen, de elkeveredtem a külvárosig, és a buszmegállótól sétálnom kellett, emlékezetből nehézkesen kissé, de eljutottam a kovácsoltvas kapuig, majd megnyomtam a csengőt, körbe néztem mire ijedten rezzentem össze Corina hangjától, ami a pici hangfalból szólalt meg.

-   Szia! Már is engedlek – mondta, majd egy kisebb zajjal elkezdett szétnyílni a kapu én pedig besétáltam.

A bejárati ajtó előtt megigazítottam a ruhámat és a hajamat, meg gyorsan fújtam még magamra egy kis parfümöt, majd nyílt az ajtó és megpillantottam Billt.

-     Szia – jelent meg hatalmas mosoly az arcán, majd egyik kézzel megölelt és beinvitált.

-     Szia, Bill – tettem le a táskámat.

-     Elena! – jelent meg Corina is, csinosan felöltözve – de jó, hogy végre itt vagy – ölelt magához – remélem éhes vagy. Ma a fiúk főztek.

-     Komolyan? – néztem fel rá az egyik érintettre.

-     Bizony – húzta ki magát elégedetten – gyere, gyere. Kérsz bort?

-     Kérek, köszönöm – követtem őket a nappaliba.

-     Milyen volt az utad? – vett elő két poharat Cori és adta át Billnek.

-     Hosszú, féltem, hogy eltévedek – nevettem fel.

-     Te képes vagy rá – hallottam meg Tom mosolygós hangját – szia – hajolt le hozzám és adott egy puszit, amitől igen csak megilletődtem, hát még a barátnője mögötte. Gyorsan felpattantam és kínosan mosolyogtam rá.

-     Ria, ő Elena. Elena ő Ria – gyors bemutatás volt ez Tom részéről és már el is tűnt a konyhában.

-     Szia – nyújtottam felé a kezem.

-     Szia – mért végig majd erősen ráfogva a kezemre megrázta, mutatva ezzel azt, hogy még is ki ő itt.

-     Akkor asztalhoz! – törte meg a kínos jelenetet Bill és kezdett el az asztalon pakolászni.

Az ebéd jó hangulatban telt, bár idegesített a látvány, hogy Ria folyton Tomot cirógatta puszilgatta. Gondolom dühítette az, hogy Tom adott egy puszit mikor megjöttem.

-     Segítek – pattantam fel, mikor Corina neki látott leszedni az asztalt – megfojt a levegő – motyogtam neki a konyhában.

-     Sajnálom, nem is gondoltam bele, hogyan éreznéd magad így… - pillantott ki Tomékra.

-     Jól vagyok – mosolyogtam rá kedvesen, majd neki láttam bepakolni az edényeket a mosogatógépbe – hagyd! Kiviszem én – kaptam ki a kezéből a tál salátát.

-     Aszta, oda nézzetek! Újabb repülőszerencsétlenség – hangosította fel a

tévét Bill, mire mindannyian oda néztünk, amint bemondták a járat számot a tál kiesett a kezemből és hangos csörrenéssel szilánkokra tört.

-     Elena! – kiáltott fel ijedten Corina, de én csak falfehéren a képernyőt bámultam.

-     Elena, mi történt? – ugrott oda Bill és Tom is azonnal felállt az asztaltól – Elena! – rázott meg finoman Bill – hé! Mi történt vele? – fordult

kétségbeesve a többiek felé.

-     Lola… - nyögtem ki rekedten elcsukló hangon a barátnőm nevét – Nem, az nem lehet! – túrtam kétségbeesve a hajamba és a könnyeim folyni kezdtek.

-     Elena, mi történt? – sietett oda Tom is.

-     Lola… azon… - kaptam a szám elé a kezemet – azonnal, a reptérre kell menjek – szedtem fel az asztalról a táskámat és indultam el sietősen az ajtó felé.

-     Elviszlek – sietett a kulcsokért Tom, majd feltépve az ajtót azonnal az autóba ültünk – a barátnőd?- fordult felém kis idő után, de én csak bólogattam – azon a gépen kellett ülnie – csuklott el a hangom.

Tom nem szólt csak a gázra lépve, szlalomozva kerülgette az autókat, majd fél óra autózás után hangos fékcsikorgással leparkolt a LAX parkolójában.
Azonnal kiszálltam és rohanni kezdtem, meglátva a recepciót oda szaladtam.

-     Kérem – szólaltam meg levegő után kapkodva – a Szingapúrból Los Angelesbe tartó repülőgép úton van még? – néztem kétségbeesett könnyes szemekkel a nőre, de ő, ahogy meghallotta járatot szomorúan nézett rám.

-     Sajnálom kisasszony, de az előbb mondták be, hogy műszaki okok miatt az óceánba zuhant.

-     Ne! – sikoltottam fel és zokogásba törtem ki.

-     Hamarosan megkezdik a mentést, ha maradt túlélő – próbált nyugtatni,

és felállva fogta a karomat nehogy összezuhanjak.

-     Elena! – sietett oda Tom és húzott magához szorosan.

-     Lola… - zokogtam hangosan – istenem, ne. Ne – fúrtam az arcomat a pólójába és erősen markoltam belé.

A kocsiban már szinte megsemmisülten ültem bámulva kifelé az ablakon, könnyáztatta arccal. Tom végig a kezemet fogta és a hüvelykujjával a kézfejemet simogatta. A villához érve, kisegített és átkarolva a vállamat vezetett be a nappaliba.

-     Elena – sietett oda hozzám és ölelt meg szorosan Corina – annyira sajnálom. Gyere, ülj le – karolt át most ő és vezetett a kanapéhoz.

-     Csinálok teát – ajánlotta fel Bill és már vette is el a teafőzőt.

Mindenki csöndben ült, szomorúan néztek össze, majd rám. Senki nem tudott mit kezdeni a helyzettel, pláne én. Fogalmam se volt róla, hogy most mi lesz.

-     Tessék – nyújtotta felém húsz perccel később a bögre teát Bill.

-     Köszönöm – vettem el tőle, majd szépen eliszogattam.

-     Nem szeretnél lepihenni egy kicsit? – simogatta a hajamat anyáskodóan Corina.

-     Nem, köszönöm – feleltem rekedt hangon – jobb, ha haza megyek – álltam fel, mire Tom megragadta a karomat.

-     Ilyen állapotban szerinted, haza engedlek? – nézett rám keményen.

-     Haza kell mennem – néztem fájdalmasan azokba a gyönyörű szemeibe.

-     Elena… - sóhajtott fel – kérlek, most ne makacskodj. Maradj itt, van vendégszobánk, le tudsz dőlni.

Félve Riára pillantottam, aki karba tett kézzel felvont szemöldökkel méregetett minket.

-     Köszönöm, de nem – köszörültem meg a torkomat és néztem fel rá.

-     Jó. Akkor én megyek veled – szegte fel a fejét keményen.

-     Tom! – szólt rá hüledezve öccse.

-     Már megbocsáss Tom, de nem zavar, hogy én is itt vagyok? – lépett oda

Ria mérgesen – még is hogy gondoltad, hogy elkíséred őt?

-     Úgy, hogy a barátom – nézett szintén keményen – és szüksége van rám!

Erre a kijelentésére még a levegő is megfagyott körülöttünk, én meghökkenve néztem Tomra, Ria pedig a levegőt kapkodva csak hebegett.

-     Menjünk – fogta meg a karomat és húzott maga után.

-     Tom – ragadta meg öccse a karját az autónál.

-     Mi van?

-     Túl messzire mész – csóválta a fejét – Ria bent…

-     Rohadtul nem érdekel most Ria, és ezt fogjátok fel – nyitotta ki nekem az ajtót, majd miután rám csukta az ajtót megkerülte az autót és beült mellém. Bill az ablak túloldaláról mosolygott rám halványan, majd elindultunk.

-     Tom… - szólaltam meg halkan.

-     Igen? – fordult felém és fogta meg a kezemet, majd vissza az útra.

-     Kérlek… - szipogtam – ha a lakáshoz értünk, gyere vissza.

-     Nem – vágta rá.

-     Kérlek, Tom! Nem akarom, hogy miattam veszekedés legyen köztetek Riával – néztem rá könyörgően és szorítottam meg a kezét.

-     Ne kérj erre Elena, szörnyűség történt és nem maradhatsz egyedül.

Én pedig csak csöndben lehajtottam a fejemet és hálásan megszorítva a kezét ismét eleredtek a könnyeim, amik Tom kézfejére csöppentek.