You're everything to me - 2.rész

Körbe jártam az egész lakást, tetszett hangulatosan és csajosan volt berendezve, az egész olyan Lolás volt. Az egészben – mint kívülről is – a fehér és a kicsit sötétebb bézs szín dominált. A szobám nem volt nagynak mondható, de mégis hangulatos volt, biztos vagyok benne, hogy Lola mindent elkövetett, hogy ízlésesen nekem tetszőn rendezze be. Nos… sikerült neki, rögtön bele szerettem!

Gyorsan neki láttam a kipakolásnak, mindent szépen behajtogattam a szekrénybe, a cipőimet is szépen elraktam a cipős szekrénybe és a fürdőszobába is beköltöztem, mikor végeztem mindennel elégetetten sóhajtottam fel és mentem le a konyhába, hogy csináljak valami vacsorát mire Lola haza ér. Megtaláltam a kellő hozzávalókat – baguette, saláta, paradicsom, csirkehús, mustár, majonéz és bacon szalonna.

És neki álltam az én specialitásomnak!

A sütőben szépen meggrilleztem a húst és a félbe vágott baguetteket, a paradicsomot megmostam a salátával együtt és felkarikáztam, a salátát pedig leveleire szedtem. Összekevertem egy kis mártást addigra a hús és a szeletek is szépen meg barnultak. Összeraktam a szendvicseket és szépen megterítettem, majd elővettem egy üveg bort is – Lola imádja a borokat, így nincs olyan nap, hogy ne legyen legalább 1 üveg. Mikor már tényleg mindennel végeztem, felmentem lezuhanyozni és átöltöztem a pizsamámnak szánt trikóba és rövidnadrágba, majd zokniba bújva lementem a nappaliba. Észrevettem, hogy van egy kisebb füvesített kert is, elhúztam az üvegajtót, és rögtön megcsapott a Los Angelesi meleg szellő, a kert is nagyon szép volt, magas fakerítés fölért vagy 2 méter magasan, végig vezetve rajta egy hosszú borostyán szár és rengeteg rózsaszín rózsa. Az egyik sarokban egy szépen kialakított sziklakert, aminek a tetején egy szökőkút volt kialakítva, és a víz vékonyan hangtalanul folyt végig a kis tóba, amiben szép aranyhalak úszkáltak. Csodálatos volt.

Lola mindig adott a környezetre, mindig minden alakítgatott, szépítgetett már akkor is mikor iskolásak voltunk.
A fülemet ajtó nyitódása csapta meg, mire oda kaptam a fejemet és Lolát pillantottam meg, mint mindig nagyon csinosan.

-     Elena! – dobta le a földre a táskáját és futott oda hozzám, hogy a nyakamba ugorhasson.

-     Uh – nyögtem fel a hírtelen ért szorítástól – szia, Lola – nevettem fel – jó újra látni.

-     Hát még téged! Istenem, de megváltoztál! – mért végig.

-     Te is, gyönyörű vagy! – dicsértem meg.

-     Jaj, ugyan – legyintett nevetve – annyira röstellem, hogy elfelejtettem a mai napot! Annyira hálás vagyok annak, aki elhozott – tette a mellkasára a tenyerét – tényleg, ki hozott el?

-     Egy férfi.

-     Egy férfi? – a hangja vagy 2 oktávval lett magasabb – hogy nézett ki? dögös volt? fiatal? izmos?

-     Állj le Lola – nevettem ki – még a nevét sem tudom – vontam vállat és besétáltam az étkezőbe.

-     Mi van? Elhozott egy Isten és még a nevét sem tudod? hú Váó – mérte fel az asztalt – guszta – vigyorgott rám.

-     Remélem ízleni fog.

-     Farkas éhes vagyok – ült az asztalhoz és kitöltötte mind a két pohárba a bort, majd neki láttunk a vacsorának.
Miután mindent elfogyasztottunk és a borból is igen csak egy kevés maradt, mindent betettünk a mosogatógépbe és eldőltünk a kanapén.

-     Isteni volt! – fogta a hasát – nagyon jól laktam. Mit tervezel ide kintre a továbbiakban?

-     Hát először is állást kell találnom, utána pedig egy saját lakást vennem – néztem a plafont.

-     Addig maradsz, ameddig jól esik Elena, ezt tudod jól! – hajtotta hátra a fejét, hogy rám lásson.

-     Tudom, és ezért hálás is vagyok. De tudod, hogy mindig egyedül laktam.

-     Igen, igen – sóhajtott fel – megyek fürdeni, addig nézd meg megy-e valami érdekes a tévében – dobta oda nekem a távirányítót és felment az emeletre.

Én pedig fáradtan kezdtem el kapcsolgatni az adókat, mikor az egyiken megakadt a szemem.

-    Ezt nem hiszem el… - nyögtem fel elfojtott hangon, mikor is az én megmentőm nézett vissza rám a tévén keresztül ellenállhatatlan vigyorral – Lola!

-    Mi az, mi van? – sietett le a lépcsőn, és mikor észrevette, hogy döbbent arccal a tévére mutatok értetlenül nézett vissza rám – igen, ő Tom Kaulitz. Mi van vele?

-    Ő hozott el idáig – néztem rá.

-    Nem mondod komolyan? – döbbent meg – Tom iszonyúan szexi Kaulitz mentette meg a hátsódat ma? – én pedig csak hevesen bólogattam.

-    Mekkora egy mázlista tyúk vagy te Elena – csóválta vigyorogva a fejét – Ó-ó, nagyon csillog a szemed – sietett oda hozzám és az államat megfogva maga felé fordított.

-    Hé – hördültem fel – mit csinálsz?

-    Te szerelmes vagy! – kiáltott fel – te bele szerettél a Kaulitzba! – vigyorodott el.

-    Jaj, ugyan, hagyj már! – söpörtem el a kezét – ne mondj marhaságokat.

-    Ismerlek több éve, és te szerelmes vagy anyukám.

-    Nem is ismerem – sütöttem le zavartan a szemeimet.

-    Első látás – von vállat – jaj, szívem, remélem, még összefutsz vele – veregette meg finoman a vállamat, majd visszament a fürdőszobába. Én pedig bámultam Őt tovább a képernyőn keresztül.

Másnap reggel Lola korán elment dolgozni én pedig egy nyugodt reggeli és egy

finom kávé után fogtam a táskámat és elindultam állást keresni. Természetesen a jó barátom térkép akkor is nálam volt, ha netán eltévednék, de reméltem, hogy ez nem fog ismét előfordulni.
Már órák óta a várost járhattam mikor megálltam egy kisebb állat klinikánál, ahova ki volt ragasztva a Kisegítőt keresek, teljes munkaidőben! Tábla. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra és hezitálás nélkül löktem be a fehér üvegajtót.

-    Jó napot! – szólaltam meg.

-    Igen! – hallottam meg egy hangos csörrenés kíséretében, majd megjelent egy körülbelül velem egy idős lány, barna hosszú haját csinosan kontyba fogva, fehér köpenybe, feketeszoknyával és magas sarkúval – szia – mosolygott rám, ahogy megpillantott.

-    Szia – intettem – Elena vagyok – nyújtottam felé a kézfejem, amit kedvesen fogat – az állás miatt jöttem.

-    Oh, igen! – jelent meg egy nagy vigyor az arcán – Én Corina vagyok.

-    Te vagy itt az állatorvos? – vontam fel meglepődötten a szemöldökömet.

-    Igen – kacagott aranyosan – és te szimpatikus vagy, úgy hogy fel is vagy véve – csapta össze a tenyerét boldogan.

-    Komolyan? – döbbentem meg – de hát nem… nem is kérdeztél semmit.

-    Majd munka közben – legyintett – az asszisztensem elment szülési szabadságra és S. O.S kellett egy új asszisztens, aki segít az itt lévő beteg állatok gondozásában.

-    Hát… köszönöm. Azt hiszem – néztem a kissé szétszórt új főnökasszonyomat.

-    Igazán nincs mit, én vagyok neked nagyon hálás. Tessék – akasztott le egy köpenyt – ahogy elnézlek egy a méretünk és itt van egy fehér klumpa is.

-    Már most kezdek? – döbbentem meg ismét, nem hittem a fülemnek – de nincs is olyan nadrágom… - néztem a szakadt fekete farmeromra.

-    Oh, ő… - gondolkozott el – á! – csapta össze a tenyerét és elindult hátra – gyere! – kiabált vissza én pedig követtem.

-    Sziasztok – köszöntem a kennelben lévő kutyáknak.

-    Tessék – nyomott a kezembe egy kék farmert – ez lesz a munkanadrágod, remélem, megfelel.

-    Hogyne, persze! – bólogattam – akkor át is veszem.

-    Remek, ott lesz az öltöző – mutat az egyik ajtóra.

-    Köszönöm – feleltem mosolyogva, majd gyorsan bementem az öltözőbe, letettem a táskámat, írtam egy üzentet Lolának, hogy sikerrel jártam és már ma neki is állhatok, majd érkezem.

Átvettem a nadrágot és a klumpát majd a hajam összefogva kimentem. Corina éppen egy Kevi-lator német vizslát vizsgált, aki nyugodtan ült a vizsgáló asztalon.

-    Szia – simogattam meg a kutya hátát – milyen szép vagy – mosolyogtam rá, ő pedig csak nézett rám a szép barna szemeivel.

-    Ő Felix, lázasan hozta be a gazdája. Nem evett, nem ivott.

-    Szegény, de most már jól van?

-    Igen, szerencsére ma már haza mehet. Az előbb üzentem a gazdinak.

-    Milyen szerencsés fiú vagy te – kezdtem el dörzsölni a mellkasát mire farok csóválva elfeküdt az asztalon.

-    Kedvel téged – nevetett fel Corina – a párom testvére a gazdája. O jaj! Teljesen kiment a fejemből, itt hagylak egy pár percre. El kell rohannom a gyógyszertárba – kapta le a köpenyét.

-    De hát… - estem kétségbe – nem tudom, mit kell csinálni, ha jön valaki.

-    Sietek, addig nem jön senki. Ne aggódj.

-    De siess, jó?

-    Persze ne aggódj, sietek – dobott egy puszit és már el is rohant.

-    Hát… kettesben maradtunk Felix – fogtam meg a földön heverő hosszú kötél játékot, mire ő azonnal leugrott és elkapta a másik végét – játszani akarsz? Hát legyen – kezdtem el finoman rángatni a játékot, mikor hirtelen elengedte elkezdtem nevetve szaladni előle ő pedig utánam, egy pillanatig nem figyeltem és neki csapódtam egy erős mellkasnak. Ahogy felemeltem a fejemet a vér is kifutott az arcomból és a levegőm is világgá szaladt.