Whisper my Name 39.rész - Boldog vagyok

A szívem majd kettészakadt, ahogy néztem a gyönyörű nőt végig vonulni a sorok között, mindenki őt csodálta, hogy meseszép.

És valóban. Nora gyönyörű volt, bár soha nem mondtam, hogy csúnya, de abban a ruhában úgy festett mint egy hercegnő. A feltörő könnyeimet morzsoltam el az arcomon, nem szabad, hogy most törjek össze. Ez a sors keze, ha az égiek Nora-t szánják Bill mellé, ám legyen.

Mikor a pap elkezdte a beszédét én szép lassan elindultam kifelé, nem bírtam végig nézni, tudtam, hogy egy idő után sírva fakadok, és akkor az, nem lenne jó. A hatalmas ajtóba kapaszkodva fordultam vissza és néztem a párt, hátat fordítottam pont mikor a pap elérkezett ahhoz a bizonyos kérdéshez nem várt fordulat történt, egy mély hang szólalt fel, és én döbbenten fordultam meg. Nora édesapja állt fel és ejtette ki a száján azt, hogy nekem van kifogásom.

Eltátottam a szám, ahogy Bill, és a mögötte álló három tanúja is, na meg a többi vendég is.

-          Apa! – kiáltott fel kétségbeesve Nora – még is mit csinálsz?

-          Sajnálom kislányom. De ez a fiú nem szeret téged.

-          Hogyan? – pillantott Billre, majd apjára – miket hordasz itt össze? – sírta el magát – miért kell elrontanod?

-          Ha már itt tartunk – szólalt fel Tom – mi hárman is ellenezzük ezt a házasságot.

-          Mi a fenét csináltok? – sírt fel hisztérikusan Nora – Bill csinálj valamit!

-          Sajnálom Nora – engedte el a kezét – de nem vehetlek feleségül.

-          Tessék? – kérdezett vissza döbbenten – mi… mi az, hogy nem… nem vehetsz el? Nem hagyhatsz itt faképnél!

Döbbenten sétáltam előrébb várva a fejleményeket a szemem könnyel telt meg, hiszen Nora-nak ez hatalmas törés az életében.

-          Én Amelia-t szeretem – nézett Nora szemébe, mire mindenki felhőkölt és azonnal rám nézett, Simone mosolyogva csapta össze a kezét, Tomék vigyorogva elismerően bólintottak, Nora pedig gyűlölettől fűtve nézett rám.

-         Tudtam… mindig is tudtam, hogy miattad van minden! – kiáltott fel, majd sietősen elindult felém.

-         Nora, én nem… nem akartam. Sajnálom – folytak le a könnyeim, soha nem éreztem magam ennyire boldognak, és megalázva egyszerre.

-         Nora – kapta el a nagybátyja – ne rendezz jelenetet.

-         Ne rendezzek?! Ez a ribanc elvette tőlem Billt!

-         Vigyázz, hogy beszélsz róla kisanyám – lépett oda Tom – te meg menj már oda – lökte meg tétován álló öccsét, aki bólintva kicsit zavartan elindult felém.

-         Mit csinálsz? – kérdeztem elcsukló hangon miután oda ért hozzám.

-         Megcsókolom azt a nőt, akit szeretek – mosolyodott el halványan majd a tarkómra csúsztatva a kezét magához húzott és megcsókolt. De ezt a csodálatos pillanatot Nora hisztérikus kiáltása törte meg majd fellökve minket elviharzott a templomból, utána pedig a rokoni társaság.

-         Kellner úr – állította meg Bill.

-         Tessék fiam? – fordult vissza.

-         Kérem ne…

-         Miért haragudnék? – paskolta meg a vállát – én akadályoztam meg, nem igaz? Mindig is tudtam, hogy milyen a lányom, szeretem őt, de nem érdemel meg téged.

-         Uram én…

-         Légy boldog fiam – paskolta meg ismét a vállát majd elment.

-         Kisfiam – sietett oda Simone.

-         Ennyit az esküvőről – sóhajtott fel színpadiasan Tom, majd nevetve megölelte Billt majd engem.

-         Talán nem – fordult felém mosolyogva.

Elfehéredtem, ugye nem arra készül, hogy…?

-          Amelia Rieder – ereszkedett térdre előttem.

-          Ó te jó ég – szólaltunk meg egyszerre Tommal.

-          Leszel a feleségem? – mosolygott rám édesen Bill és én akkor, abban a pillanatban elsírtam magam és így a szám elé kapva a kezem csak bólogatni tudtam, de azt nagyon hevesen.

Ő felállt, megcsókolt majd magához ölelve megpörgetett.

Boldogan keltem fel szerelmem karjai között.

Egy hét telt el a majdnem esküvő és a leánykérés óta, most már tökéletes az életem. Mosolyogva bújtam szuszogó vőlegényemhez, aki halvány mosollyal jelezte tetszését.

-          Jó reggelt – pusziltam meg meztelen mellkasát.

-          Hidd el, hogy az – hajolt hozzám egy csókért – mi a mai program? – nyújtózott egyet.

-          Meg kell szerveznünk az esküvőt.

-          Abban te profi vagy – fordult rám mosolyogva.

-          Hm… nem mondasz hülyeséget – karoltam át a nyakát.

-          Szeretlek.

-          Én is szeretlek téged – csókoltam meg – délután átjönnek a srácok, nem gond?

-          Dehogy is, Tom már így is vérig van sértve, hogy eddig nem hívtuk az új házunkba.

-          A mi házunk.

-          Az bizony – puszilt meg.

Még lustálkodtunk egy kicsit, azután, pedig felöltöztünk és elmentünk bevásárolni, hogy legyen valami itthon a kisebb bulira.

Épp a kis tálkákba tettem a rágcsálnivalókat mikor csöngettek, Bill lépett az ajtóhoz és nyitotta ki, hangos héket hallottam, aztán nevetéseket és nem sokkal rá meg is láttam vendégeinket.

Angi a gömbölyödő pocakjával karöltve jött be Georggal, Gustav egy kisebb ajándék tasakkal, Tom pedig hatalmas vigyorral.

Kiderült, hogy Gustav bort hozott nekünk, kis kedves.

Szépen leültünk a nappaliba és neki láttunk a bulinak. Angi folyamatosan vigyorgott rám, én pedig csak a kezemmel intettem le, hogy hagyja abba, mert lebuktat. Mikor éreztem, hogy eljött a megfelelő pillanat felálltam és felmentem a hálószobánkba, majd visszamentem egy kisebb tasakkal.

-          Édesem – szóltam Billre.

-          Igen? – nézett fel rám – mi az?

-          Tessék – adtam a kezébe.

-          Mi ez? – nézett rá, majd rám – nincs szülinapom – nézett Tomra aki csak a vállát vonta.

-          Tudom – bólintottam – nézd meg – mosolyogva.

Ő izgatottan tépte fel a tasakot és kukkantott bele, de a szeme ott ragadt, percekig csak a tartalmát nézte.

-          Mi az haver? – kíváncsiskodott Georg.

-          Istenem… - nyögött fel Bill, majd csillogó szemekkel rám nézett, letette a tasakot és felállva hevesen csókolt meg.

-          Mi az? – hajolt oda Gustav Georg-hoz, mivel ő elcsórta a tasakot és kivette belőle a kis ajándékot, ami egy pár kis cipő volt.

-          Amelia terhes – hatalmas vigyor jelent meg arcukon.

-          Babánk lesz? – fogta kezei közé az arcom Bill.

-          Igen – mosolyogtam rá elérzékenyülve.

-          Mióta vagy terhes? Miért nem mondtad előbb?

-          Egy hónapos vagyok.

-          Istenem annyira szeretlek – csókolt meg.

Ezután sokkal jobban beindult a buli, Bill azonnal felhívta a szüleit és boldogan újságolta el, hogy apa lesz.

Teljesen helyre állt az életem, anya leszek. Feleségül megyek ahhoz a férfihoz, akit szeretek, és az igazi családommal is rendeződött a kapcsolatom. Teljes az életem, velük teljes az életem. És büszkén jelentem ki, hogy igen boldog vagyok. Mérhetetlenül boldog.

Vége