Whisper my Name 29.rész - Menekülsz

Amit kihozták az ételünket neki is láttunk egy jó étvágyat után.

Csöndben és nyugodtan falatoztunk, aztán rá néztem és vigyor ült az arcomra. Lehajtottam a fejem, hogy ne vegye észre.


    -  Mi az? – érezte meg, hogy figyeltem.
    -  Semmi – egyre nagyobb vigyorral.
    -  Amy.
    -  Hogy tudsz így enni? – nevettem fel a szám elé tartva a kezem.
    -  Hogy? – értetlenkedett – leettem magam? – nézett a pólójára.
    -  Nem – ráztam meg a fejem.
    -  Akkor? – nézett rám.

Megfogtam a szalvétám és áthajolva az asztal felett szabad kezemmel megfogtam az állát és letöröltem az orráról a szószt.

    -  Oh – lepődött meg tettemen – köszönöm – dörzsölte meg az orrát miután helyet foglaltam.
    -  Nincs mit – mosolyogva.

Miután a tányérunk teljesen kiürült az üdítőnket iszogatva beszélgettünk minden féléről és mikor úgy éreztük ideje indulnunk, Bill fizetett és elhagytuk az kajáldát.

Visszasétáltunk az autóhoz majd beülve elindultunk vissza a házhoz. Az úton végig a rádiót hallgattunk, és hiába nem értettük, hogy mit magyaráz a műsorvezető, az ismert zenékre együtt énekeltünk, hangosan, nem törődve semmivel.

Bill gondosan leállította a motort a ház előtt, majd kiszálltunk és a szatyrokat is kivéve a csomagtartóból bementünk.

     -  Megjöttünk! – kiáltotta el magát Bill, ahogy letette a szatyrokat.
     -  Te nem egyedül mentél? – jelent meg Tom, öccsének szegezve a kérdést.
     -  De, a városban találkoztunk – feleltem Bill helyett.
     -  Rád nagyon haragszik Angi – bökött rám, mintha valami égbe kiáltó nagy bűnt követtem volna el.
     -  Csak a véleményem mondtam el. Ennyi –vontam meg a vállam – ő baja, ha megsértődött
     -  Ezek szerint ti most nagyon fasírtba vagytok – nézett rám Bill.

Én csak a vállam-vontam meg nem törődöm vele stílusban.
     -  Szívem – lépett be a partról Nora, majd Billhez lépett megfogta az arcát és lehúzva magához szájon csókolta.

Nem bírtam végig nézni így inkább megfogtam a szatyraim és bevonultam a szobámba, éreztem a tekintetét a hátamon, tudtam, hogy a nem kívánatos csók közben engem figyelt.

     -   Rosszul látok, vagy tényleg menekülsz? – lepett meg a jelenlétével Tom, ahogy az ajtófélfának dőlve figyelte, hogyan pakolok ki.
     -   Tessék? – fordultam felé értetlenül.
     -   Szó szerint bemenekültél, ahogy Nora megcsókolta az öcsém – csukta be maga mögött az ajtót.
     -   Nem tudom, miről beszélsz – fordultam vissza pakolászni.
     -   Lefeküdtél az öcsémmel – súgta a hátam mögül.

Megfagytam, teljesen lesápadtam és a kezem megállt a mozdulat közben, honnan tudta meg?

     -   Mielőtt feltennéd a kérdést, nem Bill mondta el – ült le az ágyamra.
     -   Akkor hon…
     -   Ikertestvérek vagyunk bébi. Tudom, mit csinál, mit érez, nem tud nekem hazudni és titkolni sem tud semmit. Elég csak a szemébe néznem, már tudom mi a pálya.
     -   Tom én…
     -   Nem áll szándékomban elmondani annak a sárkánynak, mert gondolom ő az egyetlen, aki nem tud erről – tanulmányozta az egyik újonnan vett fehér neműm alsó részét.

     -   Nem érzem jobb embernek magam tőle, elhiheted – vettem el tőle a játékszerét, majd eltettem.
     -   De miért érzed magad rosszul, mert megtörtént? Hiszen ez azt jelenti, hogy az öcsém vonzódik hozzád, vagy már beléd is szeretett.

Ismét megdermedtem, lehetséges lenne? Tényleg belém szeretett?
     -   Nora szereti őt.
     -   Egy francokat – mordult fel – a pénzét, azt nagyon szereti.
     -   Honnan tudod? Honnan tudod, mit érez? Honnan a fenéből, ismeritek ennyire jól, hogy megmondjátok az érzéseit?
     -   Bébi, ne kiabálj – csitított le – onnan, hogy Nora ugyan olyan szőke nő, mint a többi. Apuci kicsi lánya, akinek csak a pénz lebeg mindenhol.
     -   Nem ismerem olyan rég óta, de amennyi időt együtt töltöttünk, nem tudnám ezt elképzelni Tom, olyan, mint minden más normális nő, szerelmes és boldog. Olyan jókat nevettem vele, közvetlen és kedves.
     -   Nem ismered még.
     -   Nem vagyok hajlandó vitázni veled Tom.
     -   Én sem, ezért hagyjuk is. Gyere, dobtam össze hamburgereket, együnk – fogta meg a kezem és húzott ki a konyhába.

     -   Többiek? – néztek körbe.
     -   Georg és Angi sétálnak, édes kettesben, Bill és Nora, hát… szerintem kint vannak – leselkedett ki.
     -   Értem – ültem le a székre.
     -   Tessék – tette elém a már kész és meleg hamburgert – Tom saját hamburgere.
     -   Jaj, nekem – néztem rá gonoszan.
     -   Hé, előbb kóstold meg, utána magyarázz.

Így is tettem, a biztos fogást megtalálva beleharaptam. Magam elé merengve ízlelgettem miközben láttam a szemem sarkából, hogy Tom majd meghal a kíváncsiságtól.

     -   Hm… - dünnyögtem.
     -   Ez jó, hm, vagy rossz, hm?
     -   Egész finom – mosolyogtam rá miután lenyeltem.

Ő megkönnyebbülve sóhajtott fel majd meg jelent az-az édes félmosoly az arca jobb oldalán.