De nekem mi nem az? Minden nap
csak a hajtás és a korán kelés.
Így most kiélvezem, hogy sokáig
lustálkodhatok, fordulok egyet-kettőt a puha ágyikómban, majd összeszűkült
szemekkel az órámra sandítok, és miután rájövök itt az ideje, hogy magamhoz
térjek, egy fáradt sóhaj kíséretében visszacsukom a szemem.
Nem akartam, nagyon nem. Miért
kell bemenni a stúdióba? Ilyenkor úgy megfojtanám Davidet, de komolyan.
Az órám idegesítő hangon csipogni
kezdet, amit azonnal le is csaptam, nekem ne visítson hajnalok hajnalán a
fülembe.
-
Tesó, ébresztő! –dörömbölt drága öcsém az ajtón.
-
Ne törd be az ajtót! – motyogtam bele a párnámba.
-
Tom! Idő van!
-
Mondom, ne dörömbölj! – kiabáltam vissza. Ő pedig egy jól van na, szöveg
után duzzogva elvonult az ajtóm elől. Hanyatt fordultam és szép lassan
nyitottam ki a szemem, és szoktattam hozzá az ablakomon betörő fényhez.
-
Tom! – dörömbölt újra erősen az ajtómon az öcsém.
-
Az istenit Bill! Öt perce voltál itt.
-
Milyen öt perce te idióta? Fél órával ezelőtt, David megöl minket, ha megint
elkésünk. Siess már!
-
Basszus… - motyogtam magam elé mikor rájöttem, hogy bizony visszaaludtam. – jól
van, fent vagyok! – kiabáltam vissza, majd nagy nehezen felültem az ágyban, és
megnyújtóztattam elaludt karjaim.
Nyűgösen nyitottam ki a szobám
ajtaját és battyogtam át a fürdőszobába, aminek ajtaját jó hangosan csuktam be
magam után. Pedig nem volt szándékos, higgyétek el!
Egy kiadós jó meleg zuhany után
felfrissülve léptem a mosdó fölé, hogy meg mossam a fogaim, miközben a
fogkefémet rángattam a számban az arcomon lévő ici-pici mitesszereket
tanulmányoztam. Natalienak lesz dolga bőven gondoltam magamban, majd
kiöblítettem a szám, megtöröltem az arcom és elindultam vissza a szobámba, ám a
folyosón drága öcsémbe botlottam.
-
Jó reggelt – húzta hatalmas vigyorra a száját.
-
Te mitől vagy ilyen jó kedvű? Velem együtt te is utálsz délután öt előtt
felkelni. És még csak négy óra.
-
Ez így is van, de most tűkön ülök, hogy David mit akar mondani nekünk.
-
Tuti valami kifogása van a DVD borítójával, ebben biztos vagyok.
-
Csak nem – lombozódott le Bill – hiszen csak miatta vagy harmincszor
átszerkesztették.
-
Na, ja, de tudod milyen – mentem be a szobámba, hogy felöltözhessek. Nem vertem
nagydobra, az egyik egyszerű farmer nadrágomat vettem fel egy fehér pólóval,
amire világoskék mintás pulóverem-vettem fel, a homlokomat pedig a fekete
szatén kendőmmel fedtem el. Jól megnéztem magam aztán eltettem a telefonom és a
pénztárcám majd lesétáltam a nappaliba.
-
Bill!
-
Igen? – jött ki a konyhából egy joghurtot kanalazva.
-
Ugye nem az utolsó citromosat eszed? – vontam kérdőre, mire ő egy pillanatra
lefagyott majd idióta vigyorral nézett rám.
-
Baszd meg – sóhajtottam fel – akkor, ha végeztünk be kell, menjünk venni.
-
Nekem tök mindegy – vonta meg a vállát.
-
Igen, mivel te etted meg –néztem rá ironikusan – na, gyerünk már.
-
Mehetünk – lépett mellém.
-
Töröld már meg a szád fiam, hogy tudsz így enni? – töröltem le szájáról a
maradék joghurtot.
-
Bocsánat apuci – nézett rám bűnbánóan majd elvigyorodott.
-
Te nagyon beteg vagy – csalt vigyort az én arcomra is, majd kiléptünk a
lakásból és elindultunk most az én autómmal a stúdió felé. Az úton végig
hallgatnom kellett Bill idióta zenéit, amit még ő maga is énekelt, nincs rossz
hangja az öcsémnek, de ilyenkor a falra tudok mászni tőle, de tényleg. Ne
akarjátok megtudni, milyen, amikor ennyire, hogy is mondjam… Jó kedvűen hülye.
-
Na, jó – szólaltam meg mikor már közel jártunk, és kinyomtam a rádiót.
-
Hé! – fordult felém mérgesen.
-
Nincs, hé, unom már ezt a számot és folyamatosan ezt hallgatod.
-
Igen, mivel szeretem.
-
Most ne szeresd.
-
Olyan szemét vagy ma.
-
Fáradt vagyok Bill. Szóval kérlek, ne nyavalyogj.
-
Kapd be – kezdett el duzzogni karba tett kézzel.
Mikor befordultam a stúdió
területére és leállítottam a motort fáradtan szálltam ki és riasztóztam le az
én kis szerelmemet.
Bill ment elől, mindig ő megy.
Mielőtt én is beléptem volna gondosan körbe néztem, hogy nincsenek-e rajongók,
megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy a mai napra elfelejtettek minket.
-
David! – kezdte el szólongatni a producerünket Bill.
-
Itt vagyok – jelent meg a harmincas éveiben járó férfi, sugárzó arccal.
-
Minek hívtál be minket péntek délután? – ültem le hanyagul a kanapéra,
szétterpesztett kezekkel és lábakkal.
-
Tudjátok… Nat tegnap elutazott.
-
Elutazott? – vízhangoztuk egyszerre Bill-el meglepődve.
-
Igen, és három hónapig távol lesz, ezért találtam addig egy másik sminkest
nektek.
-
És ki az? – Bill-t majd megette a kíváncsiság, esküszöm ő bárki másnál is
kíváncsibb természet.
-
Az unokahúgom.
-
Neked van unokahúgod? – kérdeztem meg, úgy mintha csak azt kérdeztem volna meg,
hogy neked van anyád?
-
Igen van, most végzős. Sminkes szeretne lenni és én felajánlottam neki, hogy
addig dolgozzon itt.
-
Szóval egy tök gyakorlatlan csaj fog rajtunk sminkesdit játszani?
-
Tom, kérlek – szólt rám David – kedves és aranyos lány.
-
Akkor mutasd már be – öcsém izgatottan.
-
Cassie! – kiabált a háta mögé – gyere légy szíves.
Bill-el egyszerre nyújtottuk a
folyosó felé a nyakunkat kíváncsian.
Életemben nem láttam még nála
gyönyörűbb teremtést. Csodálatos barna haja pici lófarokba fogva, a frufruja
pedig egy fekete hajpánttal hátranyomva. A szemébe néztem, rögtön rabul ejtett
és elvesztem a gyönyörű barna szemében, az ajka szépen ívelt rózsaszínű és
kissé duzzadt volt, és ahogy mosolygott. Hát én azt hittem a föld alá
süllyedek. Csak bámultam őt.
-
Ő itt Cassie – karolta át David, ezzel megtörve nálam az álmodozást és
visszarángatott a földre.
-
Szia – köszönt Bill hatalmas mosollyal, majd felállt és oda lépett elé – Bill
Kaulitz.
-
Szia, Bill, sokat hallottam már rólad.
-
Hát azt gondoltam – nevetett fel kissé nagyképűen a drága öcsém és én már is
elkönyveltem magamban, hogy így soha nem fog egy csajt sem felszedni.
Nagy nehezen rászántam magam és
felálltam, hogy én is üdvözöljem-e csodás teremtést.
-
Üdv, Tom vagyok – nyújtottam felé a kezem.
-
Szia – lágyan csúsztatta bele kicsi kezét az én nagy tenyerembe, ami szinte
teljesen magába fogta. Rá néztem, ő csak bájosan mosolygott rám. És akkor,
abban a percben a bensőmben valami furcsa hang azt mondta, nem engedlek el
soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése