Whisper my Name - 7.rész/Ecset és Randevú

Amíg összekaptam magam Angi készített nekem kávét és egy kis

reggelit, így együtt fogyasztottuk el a tévét nézve. Ő kedvesen elvállalta a mosogatást én pedig a rendrakást, három-negyed kilenckor ültünk be az autójába és indultunk el a ház felé.

-          Te, hányan is jönnek segíteni?

-          Hárman – zárta le az autót – négyen jöttek volna, de az egyik srácnak dolgoznia kell.

-          Értem – vettem a vállamra a táskám – és hol vannak a segítőkezek? – lestem be az üres autókba.

-          Nem tudom – nézett körbe – felhívom Georg-ot – kezdett el kutatni a táskájába.

-          Nem kell keresni – karolta át hírtelen hátulról szerelmét.

-          Istenem! – ugrott el ijedten Angi – te bolond vagy? A szívrohamot akarod rám hozni?

-          Bocsi – mosolygott aranyosan – szia, kislány – ölelt magához az izmos karjaival és puszilt a hajamba.

-          Szia, nagyfiú – öleltem őt szintén magamhoz.

-          Had mutassam be neked a barátaimat, ő itt Gustav Schäfer.

-          Üdv Amelia vagyok – fogtam kezet az kissé mackós külsejű szőke férfival.

-          Örülök, hogy megismerhetlek – kedvesen.

-          És ő itt, haver… - sóhajtott fel – ide jönnél végre?

-          Bocsi, telefonáltam – lépett oda és vette le a kapucniját – Amelia? – nézett rám meglepődve – nocsak, milyen kicsi a világ –

vigyorodott el.

-          Tom – biccentettem felé egy mosollyal.

-          Állj, ti… ismeritek egymást? – nézett hol Tomra, hol rám Angi.

-          Hát… - nézett rám egy jelre várva, hogy folytathatja-e.

-          A kórháznál találkoztunk, vagyis inkább talált rám, miután anya meghalt. – vettem át a szót.

-          Részvétem.

-          Biztos nagyon nehéz most neked – Gustav.

-          Már a nehezén túl vagyok – feleltem halvány mosollyal – de hagyjuk is ezt, mert csak elszontyolodok. Készen álltok a munkára?

-          Hát persze – bólintottak – direkt úgy is öltöztünk – mutatott végig magán Georg.

-          Remek, akkor menjünk is be – fogta meg a kezét barátnőm és behúzta.

-          Gyertek csak – intettem a Tomnak és Gustavnak, majd mi is bementünk.

Az egész napunk a festésre ment el, de sok kéz sokra megy, nagyon jól szórakoztunk, Georg folyton a festékes ecsettel kergette Angit, mi pedig gonoszan nevettünk rajtuk. De velem is voltak ilyen dolgok, mint például amikor a létrán állva Tom két nagy pontot nyomott a fenekemre… most képzeljetek el engem, ahogy az egész házon keresztül kergetem, végül végig kenem a fekete pólóját a szép sötét narancs festékkel.

Szóval, nagyon jól szórakoztunk és új barátokra is leltem, Tom és Gustav személyében, aminek nagyon örültem.

És annak is külön örültem, hogy Angi, be tudta fogni a fiúkat, mert így egy teljes nap alatt kifestettük majdnem az egész házat, vagyis amit festeni akartam, ebbe beletartozott a nappali, a konyha, a fürdőszoba, a fenti vendégszoba, az én régi szobám és a háló, egyedül a fenti kis folyosó maradt ki, de azt bevállaltam egyedül. Így is rengeteget köszönhetek nekik, ezért is hívtam meg őket egy étterembe vacsorázni.

Mindenki hazaugrott lefürdeni és átöltözni, azután pedig a megtárgyalt étterem előtt találkoztunk, mind annyian beültünk az egyik asztalhoz.

-          Mesélj magadról valamit – támasztott meg a szék karfáján Tom rám nézve.

-          Esküvő szervező vagyok – mosolyogtam rá egy korty ásványvíz után.

-          Bizony – bólogatott Georg – nekünk is ő szervezett – karolta át a vállam – profi a csaj – kacsintott Tomra.

-          Mindenben? – kérdezett rá pimasz vigyorral az arcán.

-          Tom – szólt rá Angi – ne hozd a formád légy szíves.

-          Hát, nem mondtak rólam még semmi rosszat –vigyorogtam rá ugyan úgy.

-          Hm…- piszkálta meg a nyelvével a piercingjét, de a vigyort nem törölte le a képéről.

-          Jön a kaja – szólalt meg az eddig csöndben kuksoló Gustav.

-          Végre – emelte el a karját Angi-ról Georg.

Vacsora közben végig ismerkedtünk, Tom próbált zavarba hozni, de nem igazán sikerült neki, mert mindig visszavágtam valamivel, és tetszett neki, láttam rajta.

Nem hagytuk el azonnal az éttermet, vagy egy órát beszélgettünk még, jól éreztük magunkat.

-         Köszönjük a vacsorát – nyitotta ki az autóját Gustav.

-          Én köszönöm a segítségeteket – mosolyogtam rá – vezessetek óvatosan – nyomtam puszit mind a három srác arcára.

-          Holnap mit csinálsz? – fordult felém Angi.

-          Szerintem bemegyek a céghez. Dolgoznom kell.

-          Csak bemész.

-          Muszáj, múlthéten volt bent egy nő, elvitte a másolatokat és tegnap hívott vissza, hogy szeretné, ha én szervezném meg az esküvőjét.

-          Értem, akkor jó munkát holnapra – puszilt meg.

-          Köszi – öleltem meg – vigyázzatok – léptem el az autóktól.

-          Szia – intettek, majd mindenki a saját autójába szállt be.

-          Sziasztok – intettem egyet, és elindultam az autóm felé.

-          Amy – fordultam vissza a nevem hallva, és Tomot láttam meg felém kocogva.

-          Igen? – néztem rá kíváncsian.

-          Lenne kedved velem vacsorázni valamelyik nap? – muszáj volt elmosolyodnom a kisfiús arcát látva.

-          Melyik napra gondoltál?

-          Ez igent jelent? –vigyorodott el.

-          Semmi akadálya – vontam vállat mosolyogva.

-          Akkor jó, ö legyen, mondjuk a péntek hét óra? Eléd megyek.

-          Megfelel – bólintottam.

-          Remek, akkor péntek hét óra, csinos légy – kacsintott rám

majd egy gyors puszit, nyomot az arcomra és visszasétált az autójába, mielőtt beült volna még felém fordulva, mosolyogva intett és végül beszállt majd elhajtott a többiek után.