9.rész

A napok csak teltek, Tommal nem beszéltünk egy szót sem, Bill minden nap meglátogatott a koncert napján is én öntöttem belé lelket.
A koncert nagyon aratott, teltház volt sok volt a középkorú (gondolom régi rajongók) és voltak fiatalabbak is. Nagyon élveztem, jó volt őket hallgatni, és ahogy elnéztem őket ők is iszonyatosan örültek annak, hogy újra, ha csak ez alaklommal is, de színpadon állhatnak.
A napok után teltek a hetek, az ikrek még maradtak nem volt kedvük visszarepülni jól érezték magukat a jó öreg Berlinben. Egyik reggel viszont hatalmas sokk ért mikor megláttam a naptáramat. Késett, nem csak napokat, KÉT hetet. Azonnal elkezdtem fejben visszaszámolni és kétségbeestem.
Az nem lehet, képtelenség!
Felkaptam a cipőmet, és mint a villám elrohantam a közelben lévő boltba és vettem egy teherségi tesztet. Ahogy hazaértem ültem is a WC-re.

-       Kérlek, kérlek, kérlek… - mászkáltam fel alá idegesen a fürdőszobába várva a 10 percre.

-       Anya, megjöttem! – hallottam meg lentről Julie hangját – hahó!

-       Fürdőszobába vagyok! – kiabáltam le, hallottam, ahogy trappol fel és bekopog – gyere.

-       Minden rendben? – lépett le.

-       Nem annyira – túrtam a hajamba idegesen.

-       Mi történt? – vált ijedté az arca.

Megnéztem az időt és miután félve vettem észre, hogy már a 15 perc is letelt

megnéztem a tesztet.

-       Az egy…

-       Ó istenem – néztem hatalmas szemmel a tesztre.

-       Anya te terhes vagy? – Julie-n volt a sor, hogy sokkot kapjon – úristen lesz egy tesóm! – kiáltott fel és a nyakamba ugrott én pedig csak álltam földbe gyökerezett lábakkal.

-       Fel kell hívnod Georg-ot! Tudnia kell, ki fog ugrani a bőréből! – ujjongott továbbra is.

-       Julie, elég! – szóltam rá emelt hangon – fejezd be! – néztem rá könnyes szemmel, majd kiviharzottam a fürdőszobából és jó hangosan becsaptam a szobám ajtaját.

-       Gaiiil! – vette fel nevetgélve Bill a telefont.

-       Bill… - szipogtam.

-       Mi történt? Rosszul vagy? Bajod esett? – vált ijedté a hangja, a háttérbe Tom kíváncsi Mi van? Szövegét is meghallottam.

-       Át… át tudnál jönni? Szükségem… gyere át, kérlek! – csuklott el a hangom.

-       Már is megyek – nyomott ki.
Tíz perc sem telt el, de már hallottam, ahogy felfele trappol a lépcsőn és beront.

-       Gail! – kapkodta a levegőt én pedig azonnal a nyakába borultam sírva – hé, hé… - ölelt magához, majd nyelt egyet, hogy kiszáradt torkát benedvesítse – Mi történt? Mi a baj?

-       Bill… - temettem a kezembe az arcomat – én… én…

-       Mi van veled Gail? Mond már!

-       Azt hiszem, babát várok – motyogtam a tenyerembe.

-       Mi van? – értetlenkedett – nem értem.

-       Terhes vagyok!  - kiabáltam bele az arcába –babát várok Bill!

-       De hát ez jó – ráncolta a homlokát.

-       Georg az apa – néztem rá kétségbeesetten.

-       Hát ő, erre mit kell ilyenkor mondani? – túrt a hajába – Tom nem fog örülni neki, Georg igen.

-       Na, nem mondod! Tommal így sem beszélünk ezek után meg… ó te jó ég – temettem ismét az arcomat a tenyerembe.

-       Mit akarsz csinálni? – pillantott le a hasamra.

-       Először is elmegyek orvoshoz, utána meg… el kell mondanom neki.

-       És Tomnak, az lesz a nehezebb.

Másnap elmentem az orvoshoz és a gyanúm sajnos beigazolódott, idegesen a számat rágva ültem be az autóba és vezettem el Georg-hoz az edző terembe.
Idegesen jártam végig a sok gépet, míg végül rátaláltam egy edzés közepén lévő férfival.

-       Georg.

-       Gail – mosolyodott el amint meglátott – mi szél hozott erre?

-       Beszélhetnénk, négyszemközt? – kérdtem idegesen.

-       Persze, egy pillanat – fordult a férfihoz, majd a lapockámra csúsztatva a tenyerét bevezetett egy szobába - mi lenne az? Baj van?
Idegesen markolásztam a kocsi kulcsomat a földet bámulva.

-       Gail?

-       Terhes vagyok – néztem fel rá, az ő arca értetlenséget, majd hatalmas döbbenetet tükrözött.

-       T… terhes vagy? Babát vársz? És… és tőlem? – dadogott.

-       Nem feküdtem le mással az elmúlt 1 hónapban – hajtottam le a fejemet.

-       És… ez biztos?

-       Ma voltam orvosnál – adtam át neki az ultrahangos képet.

-       Te jó ég – túrt a hajába – Tom tud róla?

-       Csak Bill – néztem fel rá.

-       Gyere ide – ölelt magához hírtelen – mit akarsz tenni most?

-       Nem akarom elvetetni…

-       Megtartod? – csillogott a szeme az örömtől – jaj Gail – emelt fel és pörgetett körbe – mindenben támogatlak majd, mindenben!

-       Tudtam, hogy nem döntesz másképp – mosolyogtam rá.

-       Gyere, menjünk ki – fogta meg a kezemet és kimentünk, kint ahogy visszafordultunk a termekhez Tomot pillantottuk meg.
Nem tudtam volna elmondani azt, amit az arca tükrözött, düh, fájdalom, csalódottság.

Ahogy megpillantott minket, megindult felénk, és ahogy oda ért lendületből behúzott egyet Gerog-nak, aki ettől a földre esett.

-          Tom! – kiáltottam fel.

-          Haver, megvesztél? – állt fel Georg a száját fogva, de Tom újra lendült és még nagyobbat.

-          Tom! Fejezd be! – kaptam el a karját kétségbeesve.

-          Tom! – jelent meg Bill kifulladva – ne csinálj őrültséget!
Megpillantva Billt tudtam, hogy mi baja van, ijedten néztem vissza rá, de ő csak dühösen gyűlölettel a szemében nézett rám.

-          Tom… - súgtam halkan a nevét.

-          Igaz? – kérdezett vissza hidegen, én pedig csak lehajtottam a fejem, de ő megfogott az államnál fogva és felrántotta a fejem.

-          Tom! – szólt rá Georg erélyesen.

-          Igaz, amit Bill állít? – sziszegte a számba dühtől csillogó szemekkel.

-          I… igen – súgtam könny áztatta arccal, mire ő erősen ellökött magától Bill kapott utánam nehogy a földre essek.

-          Mond neked elment az eszed? – lett ideges Georg is – még is mit képzelsz ki vagy te, hogy így viselkedsz vele?

-          Még te kérsz számon? Még te mersz engem számon kérni, Georg? Nem ÉN csináltam, fel azt a nőt, akit szeretsz!

-          Tom állítsd le magad – szólalt meg Bill mikor észrevette, hogy többen Georg védelmére keltek és körbe álltak minket – nem kell több balhé.

-          Tudod mire készültem ma este? Én naiv – nevetett fel – a kezed akartam megkérni Gail – sziszegte – érted? Feleségül akartalak venni!

-          Tom… - zokogtam Bill ölelésébe – annyira sajnálom!

-          Sajnálattal nem érsz semmit, a mai naptól te egy senki vagy a számomra, és te is… - fordult Georg felé – barátom. – gúnnyal a hangjában – soha többé nem akarlak látni benneteket. Soha!
Ordította, majd elviharzott én pedig zokogva rogytam a laminált padlóra.

-          Bill menj utána – szólalt meg Georg.

-          Megyek, vigyázz rá – nézett le rám – majd beszélünk – biccentett és Tom után rohant.

-          Annyira sajnálom Gail – ölelt magához szorosan – nyugodj meg kérlek Sss – ringatott az ölelésében.
Én pedig az hittem menten szörnyethalok, végleg elvesztettem azt a férfit, akit teljes szívemből igazán szerettem.