Újra munkába
lendültem, és két napomat csak Nora-nak szenteltem,elutaztunk vidékre, ahol az
esküvőt szeretné megtartani, felvázolta, hogy ő hogyan képzeli el, aztán
meghallgatta az én véleményem. Sokban egyezett az ízlésünk így nem volt nehéz
dolgom.
Sikerült
kiválasztania a kellékeket is, így folyamatosan rohangáltam városról városra,
hogy beszerezzem őket
-
Annyira
izgatott vagyok – ujjongott a városba tartó országúton.
-
Elhiszem
– mosolyogtam rá – minden nőnek a nagy napja.
-
A
legnagyobb –vigyorgott rám – te neked nincs senkid?
-
Oh,
nincs időm pasizni – ráztam meg a fejem.
-
Mindenkinek
van ideje szórakozni, ezt csak azért mondod, mert nem akarsz szórakozni.
-
Tudod,
nagyon nehéz napokon vagyok túl – zártam le ezzel a mondattal a témát.
-
Értem,
sajnálom. Nem akartam tolakodó lenni.
-
Semmi
baj – néztem rá – mikorra is tervezitek az esküvőt?
-
Pontosan
mához két hónapra.
-
Decemberi
esküvő? – lepődtem meg.
-
Talán
rossz választás? – nézett rám rémülten – a kedvenc évszakom a tél, ezért
gondoltuk, hogy…
-
Jaj
dehogy, remek választás. Csak akkor… elég hideg van – nevettem fel.
-
Igaz,
de a templomban fűtés lesz – nevetett ő is.
-
Az a
jó – vigyorogtam tovább teli szájjal – visszatérve, van valaki…
-
Hű,
mesélj – fordult felém oldalasan az anyós ülésen.
-
Hát,
a legjobb barátom ismerőse, vagyis legjobb barátja – vigyorodtam el ezen.
-
Legjobb
barát legjobb barátja, hű. Érdekes – bólogatott- mi a neve?
-
Tom –
billentettem oldalra a fejem visszaemlékezve mosolygós arcára.
-
Hű,
téged nagyon elvarázsolt – vigyorgott pimaszul.
-
Jaj
dehogy, csak nagyon rég volt dolgom férfival és, kicsit izgatott vagyok a
pénteki randi miatt.
-
Szóval
randira hívott.
-
Vacsorázni
visz.
-
Csípd
ki magad, és engedd, hogy elcsábítson – illegette a vállát kacérkodva.
-
Nora!
– nevettem fel – jó ég.
-
Mi
az? Felnőtt nők vagyunk, túl vagyunk már pár dolgon. Miért ne beszélhetnénk
ilyenekről?
-
Tudom
csak… azt hiszem kiestem a formából – húztam félre az ajkam.
-
Édesem,
a szexből nem lehet kiesni.
-
Nagyon
rég voltam utoljára együtt valakivel – néztem rá megnyomva a nagyon szócskát
-
Nem
lehetett olyan régen.
-
Nagyon-nagyon
régen.
-
Mondj
egy számot, úgy értem hónapnak.
Nem válaszoltam.
-
Most
mi van?
-
Nem
hónap.
-
Azt
ne… - nézett hatalmas szemekkel – azt ne mond, hogy évek.
-
Csak
év.
-
Ne
csigázz már.
-
Egy
éve nem voltam senkivel.
-
Egy
éve? – hüledezett – te jó ég. Hogy bírtad ki?
Megvontam a
vállam.
-
Jól
megvoltam egyedül.
-
Fúj!
– nevetett fel.
-
Mi…
jaj, ne értsd félre – nevettem fel én is – nem nyúltam magamhoz.
Ezen csak még
jobban nevetni kezdett.
-
Úristen
te nő – csóváltam meg a fejem, könnyesre nevetett arcát látva.
Jól
elszórakoztunk az út hátra lévő idejében, majd kitettem egy bolt előtt én pedig
mentem tovább haza, vagyis az új és egyben régi otthonomba, ugyan is már
rendesen megszáradt a festék, sőt… még be is rendeztem Angi segítségével, új és
régi bútorokkal.
Befordultam a
felhajtóra, kiszálltam gondosan lezártam és beriasztóztam az autót majd
beléptem a házba.
Felnyomtam a
villanyt így azonnal fénybe borult az előszoba és a nappali. A meg szokott
tálba dobáltam a kulcsaim majd kibújva a cipőmből azonnal a konyhába mentem
valami ehetőt kreálni magamnak, mikor elkezdett csörögni a telefonom.
-
Igen?
– emeltem a fülemhez.
-
Jó
estét Amelia.
Ahogy
meghallottam az ismerős hangot a törlőkendő kicsúszott a kezemből, és a földre
hullt.
-
Amelia,
ott van?
-
Itt
vagyok – vettem fel a földről – üdvözlöm doktor úr.
-
Remélem
nem zavarom.
-
Nem
dehogy.
-
Ezt
örömmel hallom, hogy van? Jobban van már?
-
Igen,
már túltettem magam rajta, fogjuk rá – ingattam meg azért a fejem.
-
Igazából
egy szándékkal hívtam fel.
-
És mi
lenne az?
-
Szeretném,
ha megcsinálnánk a héten a vizsgálatot.
-
Értem
– halkultam el.
Remek, most megint belém verte az ideget a hülye vizsgálatával.
-
Úgy
hallom nem örül neki.
-
Ki
örül egy ilyen vizsgálatnak? – vágtam vissza.
-
De
legalább megtudjuk beteg-e vagy esetleg hajlamos lesz-e rá.
-
Hajlamos?
-
Ha
nem most, később ugyan úgy kialakulhat.
-
Remek,
köszönöm, de nem kértem hangulatváltozást.
-
Sajnálom,
igazán nem akartam elrontani a kedvét.
-
Tudom,
bocsánat, hogy bunkó voltam.
-
Semmi
baj, megértem, szóval… akkor?
-
Jó,
legyen –sóhajtottam fel.
-
Péntek
délután be tudna jönni?
-
Hánykor?
-
Három
óra körül.
-
Rendben,
ott leszek.
-
Az
irodámban várom majd.
-
Oké.
-
Nem
is zavarom tovább, jó éjszakát.
-
Jó
éjt – majd letettem.
Miért kell ennek a pasinak elrontani valamivel a kedvem? Tudom,
hogy jót akar… de akkor is. Mi van, ha kiderül…
Jó ég, bele gondolni sem merek.
Én is… leukémiás
lehetek, ha nem most… akkor később.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése