8.rész

Mi az autóban csöndben ültünk, Georg idegesen figyelte az utat én pedig a számat rágtam az izgalomtól. Tényleg itt van? Istenem mennyivel férfiasabb lett, sármosabb lett, mint volt. Bill szintén, talán kicsivel több izomzatot vett magára.

-  Georg… - fordultam visszafelé miután elindultam a bejárati ajtóhoz.

-  Igen? – fordult felém, de én beszéd helyett csak biztatóan rámosolyogtam, amit ő viszonzott. – Később beszélünk.

-  Szia – intettem és ő elhajtott.

Amint beléptem a lakásba és letettem a táskám, a telefonom csörögni kezdett, gyorsan előhalásztam és úrrá lett rajtam a pánik, Tom hívott.

-          Szia – köszöntem bele félénken.

-          Szia, találkozhatnánk?

-          Most? Szerintem Georg pont…

-          Nem érdekel Georg! – förmedt rám – VELED akarok beszélni.

-          Értem… - fojtott hangon – hol találkozzunk?

-          Charlottenburgi parkban. Közel van neked?

-          Fél óra.

-          Helyes, akkor fél óra múlva ott találkozunk – és kinyomta.

Ajaj.
Nagyot nyeltem majd gyorsan rendbe hoztam a sminkemet fújtam magamra még egy kis parfümöt és elindultam. Ideges voltam, a gyomromba száz meg száz pillangó repkedett, tudtam, hogy veszekedni fog, hogy kiabálni, de nem érdekelt, újra láthatom. Kicsit megkésve, de oda értem a parkba, ami hatalmas volt és azt nem beszéltük meg, hogy azon belül hol találkozunk így kissé nehéz volt. Forogtam jobbra-balra hátha megpillantom, de nem láttam ismerős arcot, egyszer csak egy kutya szaladt hozzám, lehajoltam hozzá és azonnal felismertem a nyakörvét. Tom 3 évvel ezelőtt vett egy kutyát, akkor még kölyök volt, de mára már felnőtt és csodálatos lett.

-  Szia, Kiara –vakargattam meg a fülét – hát megismersz? – kuncogtam neki, mire ő továbbra is csóvált nekem.

-  Szia – jelent meg Tom, napszemüvegben ugyan abban az öltözékben, amiben a reptéren láttam.

-  Szia – egyenesedtem fel és zavartan tűrtem a fülem mögé az egyik hajtincsem.
Zavartan babrálta a pórázt, majd megköszörülve a torkát ismét rám nézett.

-  Sokat változtál.

-  Te is.

-  Hát én is öregszem – próbált kicsit vicces lenni, hogy elvegye a kellemetlen helyzetet – Georg…

-  Nem tudtam Tom. Nem tudtam, hogy te vagy a legjobb barátja, ha tudom én nem…

-  Lefeküdtetek.

-  Sajnálom.. – hajtottam le a fejem.

-  Mit sajnálsz? – indult el én pedig követtem – hogy csak úgy leléptél szó nélkül, vagy, hogy lefeküdtél a legjobb barátommal? – hangja ridegen csengett, ki éreztem belőle a csalódottságot.

-  Mind a kettőt. Julie miattam került akkor kórházba, istenem Tom! Miattam többször leállt a szíve.

-  De miért miattad? Baromság!

-  Nem foglalkoztam vele, mindig csak veled…

-  Ezért tűntél el? – állt meg hírtelen és levéve a szemüvegét rám meredt – tényleg ezért jöttél el szó nélkül? Istenem Gail, van fogalmad róla, hogyan éreztem magam mikor megkaptam a leveled? Mikor kirohantam a reptérre, de már késő volt?

-  Te… utánam jöttél? – néztem rá könnybe lábadt szemekkel, de gyorsan el is fordultam nehogy észrevegye.

-  Igen Gail, mint egy idióta rohantam, hogy észhez térítselek. Fogalmam se volt mi történt veled akkor, azt hittem, ha Julie kijön, a kórházból újra boldogok lehetünk. Én szerettelek Gail.

-  Rég volt…

-  De még mindig nem értem miért tetted! – emelte feljebb a hangját.

-  Mert új életet akartam magunknak, Julienak és nekem. Bűntudatom volt.

-  Nem vagy normális – fordult el cinikusan – és inkább elrepültél ide és összemelegedtél Georggal, igaz? – nézett rám vádlón.

-  Igen! Igen lefeküdtem vele! – emeltem fel a hangom dühösen – és? Te hány nővel feküdtél le a 3 év alatt? hm?

-  Az más.

-  Miért? Miért más Tom? Nem tudtam, hogy Georg a barátod, fogalmam se volt róla, de jól éreztem magam vele. Nagyon sok mindenben segít nekem.

-  Például kielégíti a vágyadat?

-  Én ezt nem hallgatom tovább – feleltem dühösen és faképnél hagytam.

Georg idegesen csöngetett az ikrek lakásának ajtaján, fel volt készülve rá, hogy kap egy két jobbost, még is ideges volt.

-  Hello Georg – nyitott ajtót Bill, majd beljebb engedte.

-  Szia, haver - lépett be – Tom?

-  Elment Gailel találkozik. – ült vissza a kanapéra.

-  Nem őt kéne hibáztatnia – foglalt helyet ő is.

-  Csalódott, jó persze nem tudtátok ezt megértem, aláírom, de neki ezt nem tudjátok megmagyarázni. Átvertnek érzi magát.

-  Tudod, mennyire gyűlölöm magam miatta?

-  Kár emiatt marcangolnod magadat. Megtörtént, Tom meg lenyugszik.

-  Szereti Gailt? – fordult Bill felé.

-  Igen, titkolja meg szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy most Gail előtt is megjátssza magát. De még mindig szereti őt. Főleg most, hogy újra találkozott vele, és észrevette mennyire szebb lett.

-  Gyönyörű nő – morzsolta a tenyerét a térdére támaszkodva.

-  Te is szereted. – világosodott meg az egykori énekes – na, szép kis szerelmi háromszög – dőlt hátra.

-  Tudtam mindig is, hogy mást szeret – felelte halkan – és neki is mondtam, hogy ha több nem is, de a barátja akarok maradni.

-  Így is, hogy tudod a legjobb barátodba szerelmes? – vonta fel a szemöldökét Bill.

-  Így is, tudod hányszor jött át sírva, hogy nem bírja ki? Hogy mennyire hiányzik neki?

-  Komolyan? – ült fel kíváncsian – Tom is megsínylette ezt a 3 évet.

-  Remélem Tom nem lesz makacs – ahogy ezt kimondta egy kutya loholt el mellettük nem sokkal később pedig Tom jelent meg. Georg azonnal felállt, Bill pedig felkészült a legrosszabbra.

-  Hello – köszönt kimérten Georgra.

-  Hello – köszönt ugyan úgy vissza.

-  Azt hiszem, nekünk van egy két megbeszélni valónk – tette le a pórázt Tom.

-  Igen, így van – felelte majd Bill felé fordult.

-  Én már itt sem vagyok, csak a lakás maradjon egybe – tette fel a kezeit és bement a szobájába.

-  Whiskyt? – lépett a pulthoz Tom elővéve két poharat és a whiskyt.

-  Jöhet.
Tom kitöltötte a két pohárba, de mielőtt oda adta volna Georgn-ak, hírtelen arcon vágta. Aki ettől kissé hátra tántorodott.

-  Ezt megérdemelted – mutatott rá a poharával a kezében.

-  Tudom – törölte meg a száját – kösz – vette el a poharat – ez fájt haver – vigyorodott el majd felszisszent.

-  Ezt is tudom – biccentett – örülj, hogy nem kapsz nagyobbat. Pedig bennem van a düh, elhiheted.

-  Ezzel letudtuk?

-  Le – kortyolt az italából – de ha lehet, többször ne forduljon elő.

-  Szerinted megtenném újra? – vonta fel a szemöldökét.

-  Remélem nem- ült le a kanapéra.

-  Biztos lehetsz benne – követte – beszéltél vele?

-  Igen, jól össze is vesztünk – ivott újra a whiskyjébe.

-  Sokat sírt miattad.

-  Kit érdekel? – vonta meg a vállát – ő lépett le csak úgy, szó nélkül.

-  Felejtsd el, újra találkoztatok, nem?

-  De igen, de ismersz. Nem vagyok az a könnyen felejtő típus, ilyen témában meg pláne. Neked is nehéz lesz elfelejtenem, hogy rajtam kívül te is láttad őt mindenhogy.

-  Tudom haver.

-  Szóval te vagy az edzője… – méricskélte Georgot.

-  Jaj, Tom!

-  Csak viccelek – nevetett fel.

Otthon a kanapén feküdtem és a plafont bámulva azon gondolkoztam vajon mennyire verhették össze egymást Tom és Georg, teljesen bele voltam mélyülve mikor a telefonom csörögni kezdett.

   -  Igen?

   -  Szia, Bill vagyok.

   -  Bill! – ültem fel hírtelen – ugye nem verekedtek össze?

-  Ahogy hallom nincs baj, önfeledten nevetgélnek meg piálnak.

-  Hála az égnek… - könnyebbültem meg – köszönöm.

-  Nincs mit, tudtam, hogy halálra idegeskeded magad. Mi volt Tommal?

-  Összevesztünk, nem is érdekel. Azt hisz, amit akar.

-  Nehéz volt mindenkinek ez a nap, lenyugszotok, adtok időt egymásnak és minden újra happy lesz.

-  Nem hiszem, hogy visszaköltözünk Bill.

-  Ugyan Gail, az a szülővárosod. Az-az otthonod.

-  Nektek is Németország, még is kint éltek.

-  Ez jogos…

-  Na, látod – nevettem fel – nem tudom, még mit akarok Bill, fogalmam sincs..