8.rész - VÉGE

Este lefekvés előtt már nagyon éreztem, hogy pici mocorog, aztán éjjel hatalmas fájdalmakra ébredtem.

-         Bill, Bill – lökdöstem erősen.

-         Mi az? – emelte fel a fejét álmosan.

-         Valami baj van… - nyögtem a fájdalomtól – baj van a babával – feleltem kétségbeesve.

-         Jézusom, mi történt? – ült fel azonnal.

-         Nem tudom, nagyon fáj a hasam Bill – sírtam el magam.

-         Azonnal szólok Tomnak, hogy indítsa az autót – ugrott ki az ágyból majd a szobából is kirohant, én pedig nagy nehezen kikeltem az ágyból és magamra vettem egy hosszított pulóvert és bele bújtam a mokaszin fehér cipőmbe. Szerencsére a táskám már össze volt készítve, hogy ha ehhez hasonló dolog történne ne keljen vele szórakozni. Bill visszasietett a szobába és magára kapta a gatyáját és egy pólót.

-         Tom már a kocsiban vár, gyere, menjünk – vette a vállára a táskát.

-         Félek Bill – szorítottam meg a karját.

-         Nem lesz semmi baj kicsim, ne aggódj. Menjünk.

Szép lassan lesétáltunk a lépcsőn, Ria is idegesen mászkált lent hálóingben, és megígértette Billel, hogy bármi is történik, azonnal hívja. Beültünk az autóba és Tom teljes gázzal indult el a kórházba. Addigra már olyan nagy fájdalmaim voltak, hogy a könnyeim csak úgy záporoztak, utána pedig elsötétült minden és elájultam.

Mikor magamhoz tértem egy szobában voltam egyedül, fájtam mindenhol és olyan… üresnek éreztem magam. A baba!
Nyílt az ajtó és Bill lépett be rajta hatalmas vigyorral az arcán.

-         Bill mi történt? Hol a kicsi? – kezdtem kétségbeesve.

-         Nyugodj meg szívem – simogatta meg az arcom – mivel elvesztetted az eszméletedet császározni kellett.

-         Hogyan? de hát még 1 hónap hátra lett volna – kétségbeesve még mindig.

-         A baba nyakára tekeredett valahogy a köldökzsinór, ezért voltak fájdalmaid, mert szegény küzdött a zsinór ellen.

-         Édes istenem – kaptam a szám elé könnyes szemekkel – de ugye… ugye jól van? Jól van a baba?

-         Istenem Kicsim – emelte mosolyogva a tekintetét a plafonra, majd rám könnyes szemekkel és aztán ki is csordult neki – olyan gyönyörű – döntötte a homlokát az enyémnek mire én is sírva fakadtam az örömtől – egészséges és gyönyörű kisfiú. Kisfiú Stella, fiúnk lett – ölelt meg nevetve.

-         Láthatom? hol van?

-         Inkubátorba kellett tenni, hogy megfigyelés alatt tartsák, kora szülött lett ezért kell ez. Ne aggódj egészséges kicsim – simogatta meg az arcom mikor észrevette, hogy ismét kétségbeesek.

Pár órával később Bill segítségével kikeltem az ágyból és elsétáltunk a koraszülött osztályra, ahol sok inkubátor volt elhelyezve, valamelyik üresen állt, de a legtöbbe volt baba. Bill céltudatosan vezetett a leghátsó sorba, ahol középen egy kék kis pokróccal ott feküdt Ő. A mi fiúnk, nyugodtan aludt csuklóján egy szalaggal, amire a Kaulitz baba volt írva. Mikor megpillantottam apró kezeit és kissé gyűrött pofiját elsírtam magam, Bill pedig mosolyogva ölelt magához és puszilta meg a halántékom hosszan.

-         Istenem, de pici – mosolyodtam el én is.

-         Az, nem hiszem el, hogy tényleg itt van. Hogy ő a mi fiúnk Stella – mondta, majd szembe fordult velem – Köszönöm – simította végig az arcom – Köszönöm szépen neked Stella Burke ezt a csodálatos ajándékot, amit most tőled kaptam. Köszönöm, hogy ekkora örömöt okoztál nekem ezzel a pici fiúval szerelmem – csókolt meg könnyes szemekkel boldogan.

-         Jó reggelt – lépett be a szobába másnap reggel Tom, Ria és Sheila Andreasszal együtt.

-         Sziasztok – ültem fel mosolyogva.

-         Hogy vagy drágám? – puszilt meg Sheila majd Ria is.

-         Jól köszönöm, jaj de szépek – vettem el Andreastól a kapott virágokat – de édesek vagyok, köszönöm.

-         Hol a baba? – kérdezte izgatottan Ria.

-         Sajnos inkubátorban van – húztam el a számat – de az orvos szerint egészséges, csak a kora születése miatt megfigyelés alatt tartják. Ma reggel már én etethettem meg.

-         És fájt? – Sheila.

-         Nem – ráztam meg a fejemet – majd akkor fog, ha nőni fog a foga – nevetve.

-         Gratulálok sógornőm – ölelt magához Tom – el sem hiszed Bill milyen boldog, ahogy mi is. Még most is érzem azt a hihetetlen örömöt, amit ő érez, aligg bírtuk most lefektetni, hogy aludjon valamit.

-         Igen, itt akart maradni, de haza zavartam. Nagyon fáradt szegény.

-         Megnézzük a kicsit? – tette fel a kérdést Sheila.

-         Persze – másztam ki az ágyból és a köntösömet felvéve elkísértem őket a babához.

-         Istenem, de pici – kapta a szája elé a kezét Ria elérzékenyülve – olyan édes – bújt Tomhoz mosolyogva.

-         Nekünk még nem most lesz bébi – világosította fel ellágyult barátnőjét Tom.

-         Majd jövőre – vigyorgott huncut arccal Ria.

Öt nappal később haza mehettünk. Mivel császármetszés volt ezért több időt kellett bent töltenünk, mint a természetes szülés után.
Ez alatt az 1 hét alatt, míg nem voltam otthon mindenki vásárolni járt, így a kicsinek lett egy csomó ruhája, pelenkája, játéka, plüss állata meg minden kis apróság, a baba megszületésének hírére még Bill szülei is ide repültek Los Angelesbe és anyu is megjelent a házban. Tehát mikor benyitottunk a ház ajtaján egy nagy csapat fogadott minket, a ház fel volt díszítve lufikkal és egy nagy hosszú plakát is fel volt függesztve Isten hozott itthon! Felirattal.

-         Isten hozott itthon titeket! – üdvözöltek hangosan majd tapsolni kezdtek.

-       Ó, te jó ég – nevettem fel – ez a te műved? – fordultam Bill felé, aki épen akkor hozta be a kicsit a hordozóban.

-       Talán – mosolygott sejtelmesen, majd beljebb tolt.

-       Gratulálok drágám – ölelt meg szorosan anya meghatódva – annyira örülök nektek kicsim. Jaj hol az unokám? – lépett Bill elé, aki időközben kézbe vette a fiát.

-       Stella szívem – ölelt magához Simone is és Gordon, majd a banda másik két tagja is gratulált és ezek után mindenki a kicsit ugrálta körbe.

-       Most már felviszem aludni – vettem át anyától és Sheila segítségével felmentünk a gyerek szobába, levettem róla az utcai ruhát és pelenkában fektettem bele az ágyába és bekapcsoltam a légzés figyelőt.

-       Még mindig nehéz felfognom, hogy van egy fiad – sóhajtott fel Sheila a picit nézve.

-       Nekem mondod? – pakoltam ki a szekrénybe – olyan hihetetlen, istenem - fogtam meg a fejem vigyorogva.

-       És mi lesz a neve?

-       Majd lent elmondom, menjünk – fogtam meg a kis szerkezetet és kicsit behajtva az ajtót visszamentünk a többiekhez.

-       Stella szívem, Bill nem akarja elárulni a kicsi nevét – támadott le Simone.

-       Mert közösen akarjuk elárulni anya – húzott az ölébe és szájon csókolva rám mosolygott – mondod te kicsim?

-       Mondom – bólintottam majd a többiekre néztem – Billel együtt hoztuk meg a döntést a pici nevéről bár nehéz volt a döntés, de sajnos olyan sok neve nem lehet – nevettem fel mire a többiek is – végül megszületett, Ryan Tom Kaulitz – néztem mosolyogva Tomra, aki meglepetten majd meghatódva felnevetett és felállva szorosan magához húzott, később pedig Billt ölelte meg ugyan így csak sokkal tovább.

-       Megtiszteltetés ez számomra srácok, köszönöm – nézett rám majd Billre – köszönöm – nézett üveges tekintettel öccse szemeibe.

-       Ryanra, a legkisebb Kaulitzra! – emelte fel pezsgős poharát Gordon majd mindenki más is.