7.rész

Miután Tom bement Sofie oda sétált mellém a korláthoz és rákönyökölve nézte a csillagokat.
  -  Mit akarsz mondani? - kérdeztem rá ridegen.
  -  Billről.
  -  Hallgatlak.
  -  Szerettem őt és azt hiszem még most is. Ő volt a mindenem, és nagyon hülye voltam, hogy akkor elengedtem egyedül. Most pedig még jobban belátom, hogy mekkora hülye vagyok.
  -  Kímélj meg.
  -  Arra akarok kilyukadni Stella, hogy Bill szeret téged, láttam, hogy nézett rád oda bent, régen rám is így nézett. Bocsánatot akarok kérni, amiért… Stella, jól vagy? – kapott a karom után mikor éreztem, hogy a lábam megadja magát.
Mikor magamhoz tértem egy hófehér szobában voltam, egy kórházi szobában, körülöttem a többiekkel.
  -  Stella – pattant fel Sheila megkönnyebbülten – hogy vagy?
  -  Mi történt? – ültem fel nehézkesen.
  -  Összeestél a teraszon, Sofie rohant be kétségbeesve – Ria.
  -  Mi történt? – kérdeztem ismét értetlenül.
  -  Kicsim – ült az ágyra Sheila – terhes vagy.
Ez az egy szó folyamatosan vízhangzott a fejemben. Terhes.
Terhes…
Terhes vagyok. Terhes?
Istenem! terhes vagyok!
  -  Ter… terhes? – nyögtem összezavarodva.
  -  Terhes – vigyorodott el Ria és utána Sheila is.
  -  Babát vársz Stella – fogta meg a kezemet Sheila is.
Nem akartam elhinni, valóban terhes lennék? De hát nem voltak rosszulléteim meg semmi olyan tünet, ami arra utalt volna, hogy babát várok.
  -  Jó estét kívánok – jelent meg egy idős fehér köpenyes férfi.
  -  Jó estét doktor úr – álltak fel a lányok, ahogy meglátták.
  -  Hogy van kisasszony?
  -  Tényleg terhes vagyok? – támadtam le.
  -  Igen, 2 hetes a magzat.
  -  2 hetes? – kérdeztem vissza – és… minden rendben vele?
  -  Igen kisasszony, a magzat egészséges. A barátnői említették, hogy sok alkoholt fogyasztott, ez nem tetszett a magzatnak ezért lett rosszul.
  -  Nem voltak reggeli rosszulléteim, nem tudtam, hogy terhes vagyok Doktor úr.
  -  Nem mindenkinek vannak rosszullétei, de innentől kezdve hagyja el az éjszakai szórakozásokat, mivel még nagyon a terhesség elején jár, ezért nagy eséllyel léphet fel vetélés. Figyeljen oda, próbáljon meg minél többet pihenni.
  -  Oda figyelünk majd rá Doktor úr.
  -  Rendben, most pihenjen, reggel elmehet. Ha bármi gond történne, itt a névjegykártyám, azonnal hívjanak – nyújtotta át Riának a kártyát.
  -  Köszönjük Doktor úr.
  -  További szép estét – mosolygott rám és elhagyta a szobát.
  -  Istenem, ez olyan hihetetlen – lelkendezett továbbra is Sheila.
  -  Én… én… - dadogtam idegesen – nem lehetek terhes – túrtam a hajamba – nem lehetek – sírtam el magam.
  -  Stella – döbbentek meg a lányok.
  -  Bill biztosan nem akarna még gyereket, istenem hogy történhetett ez?
  -  Nyugodj meg, nem tesz jót a kicsinek - nyugtatgatott Ria.
  -  Hiszen védekeztünk végig! – akadtam ki még jobban.
  -  Hahó… - nyitott be kopogtatva Bill és látszott rajta, hogy már teljesen kikészítette az aggódás és a várakozás.
  -  Ne, ne gyere be – ráztam a fejem – menj el.
  -  Stella – hagyta szó nélkül, amit mondtam és becsukva az ajtót beljebb jött.
  -  Tűnj el Bill! – sírtam hangosan.
  -  Bill talán jobb ha… - próbálkozott aggódva Ria.
  -  Nem! – csattant fel Bill kétségbeesve – mi a f*sz van?
  -  Menjünk ki – fogta meg Ria karját Sheila és kimentek.
  -  Stella – ült le az ágyra Bill két keze közé fogva az arcom – mi történt? miért viselkedsz így?
  -  Bill én… - szipogtam továbbra is aggódó szemeibe bámulva.
  -  Mond el - felelte lágyan.
  -  Terhes vagyok – nyögtem ki nagy nehezen.
Bill teljesen lesápadt és a szája is kissé szétnyílt a döbbenettől, a kezei pedig lehullottak az arcomról.
  -   Hogyan? - a kérdést elég vékony hangon tette meg.
  -   Nem lehetek terhes, hiszen védekeztünk végig – temettem az arcomat a tenyerembe.
  -  Tényleg babát vársz? – emelte fel az államat – tőlem, tényleg tőlem vársz babát Stella?
  -  Nem feküdtem le mással a 2 hét alatt Bill… - néztem rá döbbenten.
  -  Jaj, Stella – ölelt magához szorosan.
  -  Bill? – a hatalmas kitörésem után hatalmas döbbenet ért.
  -  Tudom, hogy fiatalok vagyunk és, hogy 2 hete ismerjük egymást és, hogy most eléggé zavaros időkön megyünk keresztül, de én… akarom ezt a babát.
  -  T… tessék?
  -  Komolyan mondom Stella, szeretlek. Mindennél jobban szeretlek és az, hogy babát vársz, persze megdöbbentem, mert nem most szerettem volna babát, de… neveljük fel őt.

8 hónappal később

Nevetve dőltem hátra a kanapén miközben Tom pócólta fel a lábaimat.
  -  Elég már Tom! Tudok mozogni.
  -  Bill utasításba adta, hogy amíg ő nincs itthon, vigyázzak rád, nehogy az egyetlen unokaöcsémnek valami baja essen!
  -  Bill csak vásárolni ment, nem a világ végére… - sóhajtottam fel.
  -  Megjöttem! – hallottuk meg Ria hangját.
  -  Szia – integettem hátra neki.
  -  Sziasztok – puszilt meg majd Tomot szájon csókolta – Ha nincs Bill, akkor van Tom – pillantott le nevetve a hatalmas párna adagra a lábam alatt.
  -  Kikészülök, de tényleg – sóhajtottam fel fáradtan – csak terhes vagyok, nem halálos beteg.
  -  Már mondtam – tette karba a kezeit Tom – nem eshet baja az unokaöcsémnek.
  -  Honnan veszed, hogy fiú? – vonta fel a szemöldökét Ria
  -  Onnan, hogy Stella arca elárulja – bizonygatta.
  -  Én sem tudom Tom – nevettem fel.
  -  De a doki tudja, nem értem miért nem akarod megtudni – ült le mellém.
  -  Azért mert meglepetésnek szeretném, de én sem bírom ki – mosolyodtam el.
  -  Elkísérjelek holnap az orvoshoz? – ajánlotta fel Ria.
  -  Annak nagyon örülnék. Köszönöm.
  -  Nincs mit – mosolygott rám.
  -  Azt hiszem, kiülök a napra egy kicsit – próbáltam feltámaszkodni, de Tom segítségére volt szükségem, ugyan is a nagyra nőt pocakom miatt nehezen ment már a mozgás.
Kinyitottam a napernyőt és úgy feküdtem el a napozó ágyon. Simogatni kezdtem a pocakom és közben azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha már megszületik. Tom és Bill már berendezték a vendégszobát babaszobának, Bill pedig minden nap hozott haza valami apróságot, díszt a szobába vagy valami plüss állatot. Nagyon várta már a picit, ahogy én is. A történtek után 8 hónappal ezelőtt Sofie végleg feladta a küzdelmet és visszautazott Hamburgba, Sheila a többiekkel együtt nagyon sokat segített, átvette a bolt vezetését, amíg a baba meg nem születik és folytathatom a munkát, közben megismerkedett az ikrek régi jó barátjával, Andreasszal az óta is kapcsolatban élnek. Én Billékhez költöztem, nem is lett volt más választásom.

Lágy és kellemes bizsergésre ébredtem fel és Bill mosolygós arcát láttam meg miközben az arcomat cirógatta.
  -  Szia – köszönt halkan még mindig mosollyal az arcán.
  -  Szia – viszonoztam – elbóbiskoltam – ültem feljebb.
  -  Jól tetted, kezd nagyon meleg lenni, nem akarsz bemenni?
  -  Jól vagyok Bill, jót tesz a friss levegő. Hoztál csokit? – kérdeztem meg tőle, mire ő felnevetett.
  -  Annyira szeretlek – csókolt szájon – igen hoztam 10 táblával, remélem, kitart 3 napnál tovább kicsim.
  -  Most ezt miért így mondod? – tettem karba a kezem.
  -  Csak viccelek – fogta meg a karom – annyiszor hozok neked csokit, ahányszor csak akarsz.
  -  Nem tehetek róla, tudod, hogy a baba kívánja.
  -  Tudom – simogatta meg a pocakom – apa mindent megtesz, hogy jól érezd magad oda bent – motyogta a kis pocak lakónak.
  -  Holnap Ria elkísér a dokihoz.
  -  Tudom mondta… - felelte letörve.
  -  Kicsim – simogattam meg az arcát.
  -  Utálom, hogy megint nem tudlak elkísérni – mondta mérgesen.
  -  Dolgoznod kell.
  -  De akkor is.
  -  Ne duzzogj már – nevettem fel – van kedved fürdeni?
  -  Van – bólintott – menjünk, öltözzünk át.

Gyorsan átvettük a fürdőruhát, én egybe részest használtam már hónapok óta a pocakom miatt. Bill beleugrott, majd engem bele segített finoman. A hírtelen ért hűvös a babát is hirtelen érte ugyan is rugdosni kezdett belőlem nevetést hozva elő.
  -  Mi az? – nézett rám Bill kíváncsian.
  -  Hirtelen érte a víz – kacagtam mire ő azonnal a hasamra tette a kezét, és ahogy megérezte a baba rugdosását elmosolyodott és megcsókolt.
  -  Annyira várom már Stella – nézett a szemeimbe boldogan.
  -  Én is kicsim, nagyon – mosolyogtam rá – annyiszor elgondolkozom azon, hogy mi lesz, ha már itt lesz velünk.
  -  Mindent el fogok követni, hogy egy csodálatos élete legyen, ahogy neked is szerelmem. Annyira hihetetlen ez az egész. Mindig is erről álmodtam, hogy megtalálom azt a nőt, aki végig mellettem lesz, és akitől majd gyerekeim születnek, és most itt vagyok lassan 26 évesen és apa leszek.
  -  Annyira szeretem mikor így beszélsz – nevettem fel – olyan édes vagy – ő csak mosolyogva nézett engem, tenyere pedig egy pillanatra sem engedte el a pocakomat.