6.rész

3 évvel később.


Jó kedvűen léptem ki a cég ajtaján a nyári melegbe, imádtam Berlint. Mosolyogva néztem végig az utcán majd beültem az autóba és elindultam a szokásos mindennapi edzésemre.
Az edző terem előtt leparkoltam, hátulról kivettem a táskámat és leriasztva a kocsit besétáltam.
-         Sziasztok! – köszöntem hangosan az ott lévőknek, majd bementem az öltözőbe és átötöztem.
-            Szia Gail – húzta meg finoman a copfomat az edzőm.
-            Á, hé! – fordultam meg mérgesen – Georg, olyan vagy, mint egy gyerek – ütöttem izmos vállába.

-            Tudod, hogy nem bírom megállni – pimaszkodott.
-            Elég, inkább álljunk neki az edzésnek.
-            Igen is asszonyom – viccelődött, majd a futópad elé állt és beállította – akkor kezdjünk a futással.
Este 8 órára értem haza, Julie a konyhában ügyeskedett valami vacsorán
-             Megjöttem! – dobtam le a kulcsot a szokásos üvegtálba, és besétáltam hozzá egy pusziért.
-            Szia, anya – mosolygott rám – spagettit csinálok.
-            Ügyes vagy – vettem elő a narancslevet és töltöttem ki – milyen volt a napod?
-            Egész jó, Matthias elhívott randira – mosolygott rám pirulva.
-            Komolyan? Na, végre! Helyes, mikor és hova?
-            Péntek este, moziba megyünk.
-            De jó! Örülök neki – mosolyogtam rá.
-            Én is, és a te napod?
-            Hosszú volt és fárasztó, de Georg szokásosan összerakott.
-            Georg… - mosolygott huncutul – miért nem randizol vele? Láthatóan kedvel téged.
-            Julie…
-            Még mindig Tomot szereted, igaz?
-            Persze, hogy szeretem. De ő biztos elfelejtett.
-            Ne haragudj, de akkor megérdemled.
-            Hogyan? – néztem rá.
-            Csak úgy eljöttünk, nem is szóltál neki. Ki tudja, lehet, hogy miközben régen a gépen ültünk ő ott keresett a reptéren. Biztos teljesen összetört.
-            Hagyjuk ezt – sóhajtottam a poharamba.
-            Jaj, anya, szerinted nekem jó látni így téged?
-            Jól vagyok szívem. Van munkahelyem, rendszeresen mozgok is, jól érzem itt magam – simogattam meg a vállát.
-            Ha te mondod… - sóhajtott fel, majd rám mosolygott.
-            Megterítek – álltam fel és vettem elő két tányért és evőeszközöket.
3 éve nem hallottam semmit Tomról, se Billről. Hiányoztak nekem, Bill, mint jó barát Tom pedig… mint szerelmem. Fájt, hogy csak úgy ott hagytam és szinte teljesen biztos voltam abban, hogy gyűlöl is érte.
Másnap reggel az irodában ülve kémleltem a várost a kávémat szürcsölgetve, mikor kopogtak.
-          Tessék! – szóltam ki és megfordulva Georgot pillantottam meg – szia – lepődtem meg.
-          Jó reggelt – adott puszit az arcomra – jöttem tárgyalni – ült le a fotelbe.
-          Mégis miről? – ültem le én is a székembe.
-          Tudod meséltem a régi életemről, amikor egy bandában játszottam.
-          Igen-igen – bólogattam.
-          A srácokkal megbeszéltük, hogy összeállunk egy nosztalgia koncert erejéig.
-          Na, hát! Ez tök jó – virultam fel.
-          Ugye? Tök izgi – dörzsölgette a tenyerét vigyorogva – és említettem nekik, hogy van egy rendezvényszervező ismerősöm aki…
-          Állj! – emeltem fel a tenyerem – te most arra kérsz, hogy én hozzam össze a koncertet?
-          Pontosan, na? Elvállalod?
-          Georg… tudod mit jelent ez? – fogtam az arcom döbbenten.
-          Hogy megrendezheted az első koncertedet? – tárta szét a karját.
-          Istenem, Georg! – ugrottam fel a székből és öleltem magamhoz szorosan.
-          Ah, megfojtasz – nyöszörgött nevetve s visszaölelt.
-          Köszönöm, köszönöm!
-          Igazán nincs mit kislány – mosolygott rám – de lenne egy kérdésem cserébe.
-          Mi lenne az? – mosolyogva.
-          Gyere el velem vacsorázni – biccentette oldalra azt a nagyon helyes fejét.
-          Rendben – biccentettem – tartozom neked,bár ez inkább kijelentés volt – kuncogtam.
-           Az időpontot megbeszéljük – kacsintott.
-          Rendben, tudjátok már az időpontot?
-          Jövőhónap vége.
-          Meg lesz, már most megszervezem a jegyeket. Mennyit nyomtassak?
-          Hát nem tudom – gondolkozott el – egy 5000? Ki tudja ki emlékszik még ránk.
-          Rendben, a posztereket intézzétek ti, meg a promóciót. Én megszervezem a helyet, a dekorációt és a jegyeket.
-          Megbeszéltük – kacsintott rám – akkor megyek is, délután jössz?
-          Ma nem, Julieval megyünk mozizni.
-         Csajos mozizás, hm… - nevetett fel – na, majd beszélünk – puszilt meg, majd elsietett.
Én pedig izgatottan álltam neki a koncert jegyeknek.
Mikor végeztem elmentem Juliért és beültünk egy igazi csajos filmre, utána megvacsoráztunk végül pedig haza mentünk és bedőltünk az ágyba.

Éjjel a telefonom pityegésére keltem fel, álmosan néztem meg a kijelzőt, ami Tom nevét jelezte, a szemeim azonnal kitágultak és felültem az ágyban, üzenetet küldött. Az eltelt 3 év alatt először. Remegő kézzel nyomtam rá a kis borítékra.
Szia, én vagyok az, Tom. Nem tudom megvan-e még a számom vagy sem, ezért írtam ki a nevem. Hogy vagy? Minden rendben? Sok idő eltelt és nem jelentkezel. Mi történt Gail? Miért tűntél el csak úgy?
A szemeim könnyel teltek meg, s újból rezegni kezdett újabb üzenetet jelezve.
Ezek szerint él még a számod! Kérlek, válaszolj Gail, annyira magatehetetlen vagyok!
Hátra vetve a fejem a falnak halkan sírni kezdtem, annyira hiányzott, egyszer csak csörögni kezdett a telefon Tom nevével, gyorsan levettem a hangot, hogy Julie ne halja, nem mertem felvenni. Már vagy 5 perce folyamatosan csörgetett, aztán letette, nem telt el fél perc újra csörögni kezdett. Az alsó ajkamba harapva végül felvettem és a fülemhez emeltem.

-         Gail! – szólt bele azonnal a telefonba és az én szívem azonnal hevesen kezdett verni a hangját hallva – Abigail, tényleg te vagy? Ott vagy? Biztos ott vagy, hiszen felvetted… - hallottam, ahogy halványan mosolyog – kérlek, szólalj meg.
Én pedig kinyomtam és kikapcsoltam a telefont, megrémültem.
Az elkövetkező napokban a koncertet rendeztem, kibéreltem a Stadiont, amit tüzetesen átnéztem és elterveztem a díszletet. Georg leinformált, hogy a promóciós plakátokat feladták és pár napon belül megérkezik. Georg pár héttel később elvitt vacsorázni és nagyon jól éreztem magam, ő olyas valaki, aki képes meg nevetetni, 3 év alatt ő az, aki a legközelebb került hozzám, talán túl közel is…
-         Na, mi volt? – támadott le Julie miután másnap reggel hazaértem.
-          Hát nála töltöttem az éjszakát – nyújtottam rá a nyelvem.
-          És milyen volt? – izgatottan.
-          Julie Morrison! Nem fogom kitálalni a szexuális életemet.
-          Anyu…
-          Jó volt.
-          Ennyi? Anyu, Georg egy Adonisz! Nem lehet, hogy csak jó volt!
-          Eddig Tomot istenítetted – tettem karba a kezeimet.
-          Ő is az, ő a Adonisz – vigyorgott.
-          Felhívott… - pöckölgettem a felsőm cipzárját.
-          Ki? Tom?
-          Igen, írt üzenetet, utána felhívott.
-          Beszéltetek?
-          Nem, felvettem, de nem szóltam bele. Rányomtam.
-          Aj, anyu. Olyan vagy. Innen látszik, hogy még szeret téged.
-          Hagyjuk ezt Julie, jó?
-          Most már mindegy, lefeküdtél Georgal ergo vele vagy együtt.
-          Nem vagyunk együtt, tudja, hogy mást szeretek.
-          És azt is tudja, hogy hülyeség miatt hagytad el?
-          Julie!
-         Jó oké, befejeztem. Te dolgod, megyek tanulni – puszilt meg és elment a szobájába.
A konyhában tettem-vettem mikor a telefonom kezdett el csörögni, Georg keresett.
-         Szia – vettem fel.
-         Szia, kislány. Gondoltam felhívlak, mi jót csinálsz?
-         Rendet a konyhában – szorítottam a vállamhoz a telefont – és te?
-         Fekszem, Gail kérdezhetek?
-         Persze.
-         Ugye nem bántad meg, hogy lefeküdtél velem?
-         Nem, nem bántam meg – mosolyodtam el halványan.
-         Tudom, hogy mást szeretsz, de én, tényleg kedvellek téged. Ha még csak barátnak is fogadsz el én annak is örülök.
-         Jaj, Georg – sóhajtottam fel – tudod, hogy sokat jelentesz nekem.
-         Tudom kislány, na, váltsunk témát. A srácok holnap érkeznek.
-         Holnap? Nem azt mondtad, hogy még 1 hét van a koncertig?
-         De ők is vérszerinti németek, tudod. Család látogatás, kirándulás, nosztalgia meg a többi.
-         Értem, mikor érkeznek?
-         Délután 3kor száll le a gépük, kijössz velem? Alig várom, hogy bemutassalak nekik.
-         Persze, szívesen elkísérlek.
-         Fél 3ra érted megyek.
-         Rendben, várni foglak.
-         Puszillak kislány.
-         Én is téged nagyfiú.
Mosolyogva tettem le a telefont, pedig ha tudtam volna, hogy mi fog velem történni másnap a reptéren… azt hiszem nem mosolyogtam volna annyira.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése