5.rész

Eljött a nap.

Billel kézen fogva szálltunk ki az autóból a Wonderland Center

rehabilitációs intézet parkolójában, teljes inkognitóban. Bill az épületet meglátva megszorította a kezem én pedig bíztatóan rámosolyogtam. Simone elindult a bejárat felé, Tom pedig követte Bill bőröndjével, mi pedig utoljára sétáltunk be az ajtón.

Tudtam, hogy Bill retteg ettől az egésztől, tudta, hogy borzalmakon fog átmenni az elvonási tünetek miatt.

A recepción bejelentkeztünk és felkísértek minket Bill ideiglenes szobájához, nem csalódtam a látványban mivel egy luxusszálloda kényelmével is felért az intézet. Az exkluzív gyógyszállók extrái között edzőtermek, luxuséttermek, wellness részleg, könyvtár és sportpályák is szerepeltek.

-          Próbáld úgy felfogni, mint egy kiruccanást - ültem az ágyára.

-          Borzalmas kiruccanás lesz – ült le mellém.

-          Arra gondolj, hogy miért csinálod.

-          Miattatok – fogta meg a kezem, mire mosolyogva megpusziltam – minden nap meglátogatlak majd.

-          Nem akarom.

-          Bill.

-          Borzasztóan fogok kinézni Shell, nem akarom, hogy úgy láss.

-          Te nem tudod, hogy néztél ki a szobádban, én láttam. Nem fog eltántorítani attól, hogy lássalak.

Felsóhajtva bújt a nyakamba.

-          Szeretlek. –motyogta kisfiúsan.

-          Én is téged – csókoltam meg mosolyogva.

-          Elintéztünk mindent – jelent meg Tom és látva minket elmosolyodott.

-          Minden rendben lesz fiam – mosolygott kedvesen fiára Simone – hidd el, meg fogsz gyógyulni.

-          Remélem – húzta el a száját – sajnálom, hogy miattam van ez az egész.

-          Mindig is én voltam a jó fiú – sóhajtott fel színpadiasan Tom, mire mindannyian felnevettünk, jó volt hallani újra nevetni Billt.

-          Mennünk kell – szólalt meg Simone meglátva az orvost – nagyon vigyázz magadra – ölelte magához könnyes szemekkel fiát.

-          Ne sírj anya – szorította meg – csak magamat hibáztathatom, hogy ide jutottam.

-          Gyógyulj meg fiam – fogta keze közé Bill arcát és megpuszilta, majd kisétált a szobából.

-          Hát öcsi… - sóhajtott fel zavartan a nagy Tom Kaulitz – nem szívesen hagylak itt de…

-          Így lesz a legjobb – fejezte be helyette Bill, majd magához rántva szorosan megölelték egymást – szeretlek Tom.

-          Én is téged öcskös, én is téged – szorította össze a szemeit – épülj fel mindnél hamarabb, a rajongók már nagyon várnak minket.

-          Mindent megteszek, ígérem. – mosolygott rá.

-          A kocsinál megvárunk – nézett rám, majd öccsére mosolyogva biccentett és elment.

Felém fordult halvány mosollyal, és ahogy meglátta könny áztatta arcom lefele görbült a szája és szorosan megölelt.

-          Hiányozni fogsz – szipogtam a vállába.

-          Te is nekem – csókolt a nyakamba – várni fogsz rám? – nézett a szemeimbe.

-          Hülye kérdés – mosolyogtam rá – évekig vártam rád Kaulitz, csak ezt te nem tudtad sosem.

-          Most már tudom – csókolt meg – menj – lépett el.

-          Látogatni foglak – dobtam puszit neki – szeretlek.

-          Én is téged – mosolygott, majd elhagytam a szobát és nem sokra rá az épületet is.

Sírva ültem be a kocsi hátsó ülésére és a villához érve tudtam csak abba hagyni.

-          Kitakarítom a szobáját – álltam meg a lépcső előtt.

-          Segítek – ajánlotta fel Tom.

-          Én pedig főzök valami ebédet – sétált be a konyhába Simone.

Így teltek a napok és a hetek is, minden nap bejártunk Billhez, de ahogy egyre jobban kezdett rosszul kinézni úgy hagyta abba a látogatást Simone és Tom is, nem voltak képesek végig nézni. Hibáztatták magukat ezért, de én megértettem őket.

A közepe felé már engem sem nagyon akartak beengedni, de ragaszkodtam hozzá, ez volt akkor is mikor bevásároltam jó sok nasiból, hogy azt együtt együk meg, ugyan is azt terveztem, hogy bent maradok nála éjszakára.

-          Jó ötlet ez? – kérdezte Tom az ágyamon ülve miközben pakoltam össze azt a pár ruhát.

-          Nem érdekel, hogy jó-e vagy rossz, ott akarok vele lenni. Szüksége van rám.

-          Tényleg ennyire szereted őt? – nézett fel rám.

-          Tudod… - ültem le mellé – valahol mélyen mindig is szerelmes voltam belé, csak mivel mindig is valami fura kötelék volt közöttünk nem vettem észre – néztem rá.

-          Örülök, hogy te vagy az úgy értem… mindig is éreztem, hogy te vagy neki a nagy Ő. Régebben mindig megkérdeztem, hogy Te mi lenne ha Shelly-vel lenne valami? Erre ő csak lehülyézett mondván, hogy a legjobb barátja vagy.

-          Sosem akarlak titeket elveszíteni – szorítottam meg a kezét.

-          Nem fogsz, ha csak nem lépsz félre – viccelődött.

-          Olyan marha vagy – nevetve.

-          De ezért szeretsz – puszilta meg a fejem felállt, de visszafordult kifele menet – azért gumit vigyél – kacsintott vigyorogva.

-          Tűnj már el! – vágtam hozzá nevetve a párnám – idióta – mosolyogtam.

Mikor befejeztem a pakolást elköszöntem és Bill autójába beülve elindultam az intézet felé.

-          Jó napot – köszöntem Bill orvosának mikor odaértem.

-          Jó napot Kisasszony – mosolygott rám kedvesen – mire készül? – mikor meglátta a táskám.

-          Arra, hogy itt alszom ma Billel.

-          Ez nem jó ötlet – csóválta a fejét – Bill sem szívesen látja magát, ne értse félre, de nem akar látogatókat fogadni.

-          Tudom, de nem érdekel.

-          Maga nagyon makacs – mosolygott rám.

-          Tudom – nevettem fel – de szüksége van rám doktor úr.

Az idősödő orvos felsóhajtott és megdörzsölte a homlokát.

-          Legyen – bólintott – maradhat, de csak ma éjszakára.

-          Köszönöm – lelkesültem fel – hogy halad a rehabilitációja?

-          Remekül – indultunk el lassan a szobája felé – nagyon erős és kitartó, mindent megtesz, hogy elfelejtse a drogot.

-          Mikor jöhet ki?

-          Még egy hónap legalább.

-          Egy hónap? – szomorúan.

-          Ennek örülnie kéne, a legtöbb ember akár évekig is itt van, de Bill még csak 2hónapja.

-          Igaza van.

-          Biztos örülni fog magának – biccentett az ajtó felé – viszontlátásra.

-          Viszlát – bólintottam, majd bekopogtam az ajtón, de nem kaptam választ így bementem.

Az ágyán feküdt csukott szemmel és zenét hallgatott, letettem a táskám és leültem mellé az ágyra, mire ő ijedtében felpattant.

-          Shell – könnyebbült meg – megijesztettél.

-          Ne haragudj – pusziltam szájon – szia.

-          Szia – mosolygott rám – csinos vagy – mért végig – nagyon – mosolyodott el - én meg, mint a mosott szar – nézett végig magán.

-          Nekem tetszel – biccentettem oldalra a fejem, halványan elmosolyodott – van egy jó hírem.

-          Na, mi az? - ült ki az ágy szélére.

-          Itt alszom – hatalmas vigyorral.

-          Mi? – dermedt meg.

-          Nem is örülsz? – biggyesztettem le a szám.

-          Nem akarom, hogy lásd, mit csinálnak itt velem.

-          Hányszor mondjam, hogy nem érdekel? Veled akarok lenni – csattantam fel – ennyire nehéz felfogni? – álltam fel mérgesen.

-          Hé-hé – kapta el a karom – nyugi – simította végig az arcom – ne haragudj, hiányoztál – csókolt meg.

-          Te is nekem, ne küldj el.

-          Nem foglak, a doki csak úgy belement?

-          Nem csak úgy, de meggyőztem.

Magához ölelt és megpörgetett.

-          Na – nevetve.

-          Ismerős ez a fülbevaló – nézte meg közelebbről – ez az, amit még tőlem kaptál régen? – lepődött meg.

-          Bizony – bólogattam.

-          Még mindig nagyon szép.

-          Szeretem hordani – mosolyogtam átkarolva a nyakát.

-          Mit csináljunk estig? – vonogatta huncutul a szemöldökét.

-          Nem azt, amire gondolsz – öltöttem ki a nyelvem.

-          Olyan vagy…

-          Az lenne az első, és azt akarom, hogy olyan…

-          Romantikus legyen? – mosolygott rám iszonyatosan édesen.

-          Pontosan.

-          Most… - nézett a karórájára – most fél 6, mit szólnál egy vacsorához az itteni étteremben?

-          Benne vagyok, úgy is éhes vagyok – pusziltam meg.

-          Akkor addig foglald el magad, én lezuhanyozom - csókolt meg és már el is tűnt a fürdőben. Az asztalhoz sétáltam és elővéve a telefonom tárcsáztam Tomot.

-          Hello hercegnő – szólt bele.

-          Szia, nem zavarlak?

-          Te sosem, Ria úgy sem akar semmit.

-          Összevesztetek?

-          Úgy valahogy, de csak a szokásos. Mi a helyzet ott?

-          A doki megengedte, hogy itt maradjak és még egy hónap és Bill jöhet haza – mosolyogtam.

-          Szuper! – örült meg – ez remek hír, és ő hogy van?

-          Sápadt, de jól. Az orvos azt mondta, hogy nagyon küzd azért, hogy meggyógyuljon.

-          Az én öcsém, nem hiába Kaulitz.

-          Na, igen. Lüke, mint a bátyja.

-          Jaja… Mi? Na, megállj – nevetett fel – bestia nő vagy te.

-          Ezért szeretsz.

-          Csak tudnám mit vétettem.

-          Na, menj a fenébe – nevettem bele a telefonba – beszélsz majd vele?

-          Most hagylak titeket romantikázni, majd holnap felhívom. Ma úgy is békítenem kell az asszonyt.

-          Sok sikert.

-          Nektek is, légy jó.

-          Szia.

Nem sokkal később Bill végzett és felöltözött, majd lementünk az étterembe, hogy megvacsorázzunk. Észrevettem rajta, hogy mióta itt van izomban is felszedett egy kicsit, és nagyon jól állt neki szexi volt, de nagyon.

A kezemet fogva húzott be maga után a szobába, mindent sötétség borított és eszünk ágában nem volt felkapcsolni a villanyt. Az ajtót kulcsra zárva döntött neki, a hírtelen ám bár nem fájdalmas ütéstől egy sóhaj szakadt ki belőlem, ami csak jobban feltüzelte vágyait. Bal lábát az én lábaim közé tolta megakadályozva, hogy mozogjak s kezeim a fejem fölé tartva szenvedélyes csókot nyomott ajkaimra. Játszadoztunk egymással és nagyon is élveztük. Kényeztetette minden egyes porcikámat. Kissé behajlítva a térdeim lejjebb hajoltam, és ahogy az ujjaimmal felfelé toltam a pólóját a felső teste egyre jobban vált szabaddá, amit én a póló útján csókoltam végig. Fejét hátra döntötte és ajkai kissé szétváltak. Mikor felértem a szájához szinte tépni kezdte azokat és gyors ütemben kapta le rólam a ruhám. Ajkaimra önelégült mosoly kúszott, tudtam, hogy kellően felizgattam ahhoz, hogy teljesen eszét vessze. Fenekem alá nyúlva ajkaimat el nem engedve emelt fel s én körbe kulcsoltam lábaim a dereka körül, éreztem azt a bizonyos dudort az ágyékánál s az egy újabb sóhajt csikart ki belőlem. A hangom hallva ő is felnyögött már fele annyira sem bírt várni, mint eddig. A játszadozásnak vége szakadt és őrült tempóban szabadított meg minden felesleges ruhadarabtól, ami még rajtam volt, majd azután magát is. Egy kissé szerencsétlenkedett az óvszerrel, amiért ki is nevettem halkan, de ő csak egy „na, ne nevess ki te kis boszi” megnyilvánulással válaszolt mosollyal az arcomon húztam le magamhoz az arcát és csókoltam meg. Vigyázva tolta szét a térdeimet egymástól, hogy ő kényelmesen befekhessen közéjük. Imádtam, ahogy a teste rám nehezedett és a nyakamba csókolt. Aztán mind kettőnkből megkönnyebbült és hangos sóhaj tört fel mikor belém hatolt. Lassú ütemes mozgásba kezdett ezzel is kényeztetve engem. Felemelte a fejét és a szemembe nézve erős hírtelen lökést kezdett el diktálni, amitől én ívbe megfeszítve a hátam nyögtem fel hangosan. Megcsókolt és ezzel a csókkal egy gyorsabb és vadabb ütembe lépett át és én azt hittem megőrülök, sosem élveztem ennyire a szexet egy férfival se. Egy utolsó nagy lökéssel elérte, hogy mind a ketten elérjük az orgazmust és hangos nyögéssel adjunk hangot annak. Izzadtan és remegő karokkal rogyott a testemre és kapkodta a levegőt. Ajkaimra mosoly húzódott visszagondolva az elmúlt háromnegyed órára. Mikor a légzésünk helyre állt a szívverésünkkel együtt felemelte a fejét a szemembe nézve rám mosolygott és egy hosszú csókot nyomott a számra, majd mellém dőlt és magunkra húzva a paplant háttal a mellkasához vont és átölelve álomba szenderült és én követtem őt.