4.rész

Hallottam, ahogy sietve jön mögöttem, ezért én is jobban kiléptem és szó szerint az orra előtt csaptam be az ajtót. Dörömbölni kezdett, én pedig bereteszeltem az ajtót és elléptem onnan.

-          Gail! Gail nyisd ki az ajtót!

-         Menj el! – kiabáltam ki.

-         Kérlek Gail, beszéljük meg! Ne csináljunk úgy, mintha kamaszok lennénk!

-         Mit akarsz megbeszélni Tom? Lefeküdtél azzal, aki megcsalt! Láttam az arcod mikor tegnap róla beszéltél, láttam a megtört énedet!

-         Gail… - súgta az ajtónak döntve a homlokát.

-         Tom kérlek, fejezzük be – dőltem az ajtónak.

-         Mit fejezzünk be? Engedj be, kérlek.

Sóhajtva léptem el az ajtótól, és ahogy kicsúsztattam a reteszt rögtön nyílt is az ajtó és megjelent előttem.

-          Szia – csukta be maga mögött az ajtót.

-         Szia – köszörültem a torkom­ – szóval ő…

-         Elküldtem.

-         Tessék? –vontam fel a szemöldökömet, mire ő halványan elmosolyodott.

-         Elküldtem Riát, nem tudom hogyan került ide, de mondtam neki, hogy menjen el.

-         Komolyan?

-         Gail, kedvellek – fonta át a derekamat a karjával – veled akarok lenni.

-         Tom.

-         Mikor megláttalak Billtől kijönni, azt hittem… azt hittem megőrülök.

-         Csak ott aludtam kibuktam…

-         Tudom szívem, Bill mindent elmondott. Azt is elmondta, hogy ma modellt álltál neki – vigyorodott el.

-         Jézusom – takartam el a szememet nevetve – komolyan?

-         Most miért pirulsz? Iszonyatosan dögös vagy azokon a képeken.

-         Ha te mondod… - mosolyogtam rá.

-         Abigail…

-         Igen Thomas? – vigyorogtam rá gonoszul.

-         Utálom ezt a nevet! – nevetett fel hangosan – eljössz velem vacsorázni?

-         Most? –nevettem fel – lassan 10 óra.

-         Na és? Spontán vacsi – vonta meg a vállát.

-         Hova szeretnél menni? – léptem el tőle és nyitottam ki a szekrényt, hogy valami ruhát keressek.

-         A közeli szigetre, ott van egy jó étterem.

-         Jól van, hm… - válogattam a ruhák között – ez? – emeltem ki egy vörös koktél ruhát.

-         Dödi – vigyorodott el huncutul – én is átöltözöm és jövök eléd, jó?

-         Rendben – bólintottam rá mosolyogva, és ahogy elhagyta a házat ugrálni kezdtem, mint egy tinédzser.

-         Anya mit… - jelent meg Julie, aki döbbenten nézett rám.

-         Tessék? – pördültem meg – szia!

-         Mit művelsz?

-         Tom vacsorázni visz – vigyorogtam izgatottan

-         Komolyan? – nézett hatalmas szemekkel – akkor segítek, teszek fel neked valami dögös sminket.

-         Szívem csak óvatosan, nem vagyok a te korosztályod – nevetve bújtam bele a ruhába a hajamat pedig laza copfba fogtam.

-         Ne aggódj anyu, tudom, mit csinálok – mosolyodott el, majd elvéve a sminkes táskám neki látott.

-         Gyere! – kiabált ki pár perc múlva Julie miután kopogtak.

-         Kész vagy? – jelent meg egy kockás halásznadrágban és fehér ingben, ami lazán lógott a felsőtestén, ujját könyökig feltűrve felső 2 gomb szabadon hagyva. Dögös volt, nagyon… dögös.

-         Szia, Tom – fordult felé Julie nagy mosollyal majd ellépett előlem.

-         Hú ha… – nézett végig rajtam – Gail te igazán… meseszép vagy.

-         Azért túlzásokba ne ess – nevettem fel - de köszönöm, te is jól nézel ki – vettem fel a szandálomat – köszönöm kicsim – pusziltam meg Julie arcát.

-         Mehetünk? –nyitotta ki az ajtót előttem Tom.

-         Persze – indultam el az ajtóhoz.

-         Jó szórakozást! – integetett utánunk Julie.

A hajón fel kellett venni a mentő mellényt, amitől már kevésbe éreztem dögösnek magamat, de szerencsére nem sokáig kellett elviselnem.  A szigetre érve Tom megfogta a kezemet és úgy sétáltunk el az étteremig, lementünk egy folyosón a föld alá és hírtelen fölém került az óceán, igaz már sötét volt így reflektorokkal világították meg, de még így is gyönyörű volt.

-            Tetszik? – vezetett egy két személyes asztalhoz, majd udvariasan kihúzta kissé a széket.

-            Gyönyörű, nagyon tetszik – néztem továbbra is a fejem fölé.

-            Mit szeretnél enni? – vette el a pincértől az étlapot.

-            Valami halat kívánok most – lapozgattam – egy kiadós tonhalsaláta tökéletes lesz – csuktam végül össze.

-            Saláta? – vigyorodott el – Gail, eszel normális ételeket is?

-            Persze, rendesen étkezem – vonok vállat – miért?

-            Tipikus csajos kaja a saláta – nevetett fel.

-            Igen, mert egészséges – öltöttem ki rá a nyelvemet.

-            Tom? – jelent meg hírtelen a semmiből egy bombázó szőkeség, én pedig kíváncsian néztem rá, majd Tomra.

-            Ő, igen? – vonta fel a szemöldökét.

-            Meg sem ismersz te gazember? – kacagott a nő - azok után, amik közöttünk történtek, csak úgy elfelejtesz? Ejnye.

-            Hát… sajnos nem emlékezhetek mindenkire – mosolygott bájosan a nőre én pedig majdnem kiköptem az italomat.

-            Ha gondolod… - simította végig az ujjával Tom szabadon látható mellkasát a nő -… segíthetek emlékezni – kacérkodott mire durván az asztalra csaptam a poharat dühömben.

-            Micsoda pofátlan egy nőszemély! – pattantam fel – mond vak vagy? Nem látod, hogy nincs egyedül?

-            Tomot ez sosem zavarta – felelte ártatlanul mosolyogva, mire én szikrákat szórva néztem az említettre.

-            Mint mondtam, nem emlékszem – ragadta meg a nő csuklóját – szóval tűnj el.

-            Nahát, milyen kemény lettél – csóválta meg a fejét, majd elriszált az asztaltól.

-            Hogy az a… - füstölögtem a szalvétát gyűrögetve, ő pedig csak vigyorogva nézett rám – mi olyan marha vicces, elárulnád?

-            Féltékeny vagy.

-            Hogyan? Már ne is haragudj, de ez a nő pofátlan volt!

-            Nyugodj le, elküldtem, nem? Nincs már miért dühöngened.

A vacsorát csöndben fogyasztottuk el, én továbbra is dühöngtem Tom pedig jól mulatott rajtam. Visszafelé a hajón is durci királynőt játszottam, ami szintén jól szórakoztatta.

-          Jaj, ne dühöngj már – kapta el a csuklómat nevetve a hídon.

-          Tom, fogalmad sincs, hogy mennyire érzem a késztetést, hogy megfojtsam – néztem fel az arcára, ami csak úgy virult a jókedvtől.

-          10 év alatt egyszer sem láttalak ilyennek – húzott magához a derekamnál fogva.

-          Mert sose mutattam ki – motyogtam.

-          Az a nő régen volt, most te vagy.

-          Köszi, tehát készítsem fel magamat, hogy minden nap egy régi barátnőd üdvözölni fog, hogy emlékeztessen? – hunyorogtam rá, mire ő hangosan felnevetett.

-          Ne dühöngj már – mosolygott rám és finoman a tarkómra csúsztatta a szabad kezét.

-          Meg fogsz csókolni? – kérdeztem rá fojtott hangon, miután tudatosult bennem, hogy mit is szeretne.

-          Valószínű – mosolygott ellenállhatatlanul majd megcsókolt, de nem vadul. Hanem lassan és szenvedélyesen.

Finoman felcsúsztatta a kezét a hajamig, és kihúzta a gumit a hajamból, majd úgy túrt bele.

-          Rég óta meg akartam ezt csinálni – felelte halkan a homlokomnak dőlve.

-          Micsodát? – kérdeztem vissza csukott szemmel.

-          A hajadba túrni.

-          Tessék? – nevetve húztam el a fejemet.

-          Ne nevess ki, komolyan mondtam – ráncolta össze a homlokát.

-          Bocsánat – pusziltam szájon – késő van…– sóhajtottam fel fáradtan.

-         Hamupipőke vagy? Visszaváltozol éjfélkor? – vigyorgott gonoszul.

-         Jaj, Tom – kuncogtam a fejemet csóválva – holnapi program? – fogtam meg a kezét és indultunk tovább.

-         Napozás, pancsolás, ebéd valahol… - vonta meg a vállát – Bill forgatni fog, szóval hármasban leszünk.

-         Rendben, de semmi korán kelés – fordultam felé.

-         Isten ments, kelek otthon eleget korán!

-         Azért – löktem meg finoman a vállammal.

Hosszú csókkal elköszöntünk majd elment a saját kuckójába, én pedig szerelmesen az ajkamba harapva bújtam ki a ruhából fürödtem le, majd feküdtem az ágyba.

2 hét később…

Dúdolgatva öltöztem fel és mentem le a konyhába ahol Julie a szokásos módon

reggelizett. Nyomtam egy puszit a fejére és előkészítettem a kávémat.

-         Jó reggelt szívem.

-         Jó reggelt. – lapozgatta tovább a magazinját monoton.

-         Minden rendben? – fordultam felé a kávémmal.

-         Igen – lapozott még egyet, és én annyiba is hagytam, biztos elmondja, ha valami bántja.

Kintről sűrű dudaszó hallatszott mire mosoly szaladt az arcomra.

-          Úgy hallom Tom megjött.

-         Igen, biztos ő lesz. Ügyesen a suliban – pusziltam volna meg, de csak elhúzta a fejét – Julie? – ráncoltam a homlokom.

Újabb dudaszó.

-          Ne várakoztasd meg – kapta fel a táskáját, majd kisietett a házból.

-          Julie! – siettem utána az utcára – Kicsim! – kiabáltam utána.

-          Mi történt? – szállt ki az autóból Tom.

-         Nem tudom mi ütött belé – néztem rá értetlenül – akartam neki puszit adni, de elhúzta a fejét és kirohant a házból.

-         Kamasz kicsim – húzott magához – és hol az én reggeli puszim? – húzódott huncut vigyorra a szája.

-         Szia – csókoltam meg mosolyogva – aggaszt Julie… - sétáltam vissza a házba.

-         Ne aggódj, biztos szólna, ha lenne valami komoly baj.

-         Igazad van – kaptam fel a táskám és a házat bezárva beültünk a kocsiba.

A nap az irodában gyorsan eltelt, Tommal voltam egésznap – mint az elmúlt 10 évben annyiszor – de mióta összejöttünk más volt minden. Este hazavitt és hosszú búcsúcsók után elhajtott én pedig bementem a házba. Julie a kanapén ült és a tévét nézte.

-          Szia – köszöntem rá.

-          Szia – felelte le sem véve a szemét a tévéről.

-          Mi volt veled reggel? – ültem mellé a kanapéra, de ő meg sem szólalt mire megfogtam a tévé távirányítót is kikapcsoltam a tévét.

-          Hé!

-          Hozzád beszélek Julie – néztem rá keményen.

-          Mit érdekel, mi van velem? – pattant fel dühösen.

-          Kicsim… - döbbentem meg a hírtelen kirohanásán – mi a baj?

-          Tom a baj anya! – kiabált rám.

-          Hogyan? – döbbentem meg – Julie…

-          Mióta haza jöttünk le se szarod azt, hogy velem mi van. Most már nem érdeklődsz utánam, folyton csak Tom így, Tom úgy. Elegem van! – törölte meg a szemeit kikelve magából – elegem van ebből az egészből!

-          Kérlek, higgadj le – álltam fel én is kétségbeesve, sose láttam ennyire kiborulva.

-          Gyűlöllek titeket! – ordította majd kirohant a házból.

-          Julie! – siettem utána, de már csak egy hangos fékcsikorgatásra értem ki és egy puffanásra.

A lábaim földbe gyökereztek, az egész testemből kiszaladt a vér és a víz is levert, Julie ott feküdt az úttesten egy hatalmas autó előtt.

-          Julie!

Kétségbeesett sikolyom törte meg az este csöndjét.