4.rész/ Nora Kellner kisasszony

Felkeltem, a saját lakásomban, a saját ágyamban.

Halványan emlékszem, hogy Tom haza hozott, aztán elment az autómért és azt is haza hozta. Kedves férfinak látszott. Ahogy beléptem az ajtón azonnal a fürdőszoba felé indultam, és útközben vetkőztem le, vagy egy órát töltöttem el a zuhany alatt és csak folyattam magamra a forró, szinte már égető vizet. De nem érdekel a hőmérséklete, teljesen ellazított és kissé le is nyugtatott. Mikor végeztem belebújtam az alvós ruhámba és elfeküdtem az ágyon, anya fényképét a mellkasomhoz ölelve aludtam el.

Felültem és körül néztem, ahogy a szemem az ablakra tévedt észrevettem, hogy kint esik az eső és fúj a szél.

Hatalmas és fájdalmas sóhaj után kikeltem az ágyból és kedvtelenül álltam neki a reggelinek. Az agyam végig anya körül forgott, mihez kezdjek most? Nem tudtam eldönteni, hogy már most álljak neki a temetés megszervezéséhez vagy később.

De aztán arra jutottam, hogy minden közeli ismerősnek és rokonnak küldök egy gyász levelet, és azután állok neki a szervezésnek.

Rossz volt erre gondolni: anya temetésének megszervezése.

Ismét egy sóhaj hagyta el a szám, és elmosva a szennyes tányérom és bögrém felöltöztem: fekete kosztüm. A hajam egy fekete szalaggal kötöttem lófarokba, a szememre nagyon halvány sminket tettem, majd megfogva a táskám, elindultam a kávézóm felé, már automatikusan kanyarodtam be abba az utcába minden reggel.

Ahogy leparkoltam szálltam is ki és mentem be.

-         Jó reggelt – köszöntött kedvesen Lora.

-         Jobbat – feleltem halkan.

-         Jaj Amelia… ugye nem? – vált ijedté az arca, én pedig sírásra görbült ajkakkal bólogattam.

-         Oh, édesem, részvétem – guggolt le elém a térdemre fektetve a tenyerét – hozok neked egy jó erős kávét, rendben?

-         Az jól esne – erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra, majd elővettem egy zsebkendőt és a sminkem már le is töröltem.

Ő felállt és elvonult a pult mögé.

Én pedig csak néztem ki az ablakon, néztem, ahogy ismét esni kezd az eső. Remek gondoltam magamban még esernyőt sem hoztam. Nem mintha szükség lett volna rá, de azért még sem akartam elázni az ajtótól a kocsiig.

Lora visszajött a csésze, forró kávémmal, majd együtt érzően megsimogatta a hátam és visszaállt dolgozni. Elővettem egy kis papírt és a tollam, majd írogatni kezdtem a neveket, akiket meg akarok hívni a temetésre.

Csilingelés zavart meg, amire azonnal felkaptam a fejem és megláttam azt a titokzatos férfit, akit minden egyes nap. Ugyan oda ült le, gondolom ugyan azt a kávét is rendelte miközben bőszen telefonált valakivel, megmosolyogtam majd visszahajoltam a lapom fölé.

Kapcsolgattam a rádióállomásokat, de mindenhol lehangoló szomorú dalokat játszottak, pont nem volt erre szükségem így inkább csöndben vezettem el a cégig.

Leparkoltam a szokásos helyen, és fellifteztem. Ahogy beléptem a hatalmas üvegajtón minden szem rám szegeződött, azonnal tudták mi megtörtént, az, amitől mindenki félt, de én a legjobban.

Beate jelent meg, és elém lépve szorosan ölelt magához, én pedig ismét sírni kezdtem, erősen kapaszkodva a kosztüm kabátjába.

Nyugtatólag simogatni kezdte a hátam és lágyan ringatott hozzá.

Mikor sikerült megnyugodnom elengedtem és megtöröltem a szemem.

-          Annyira sajnálom kicsim – tűrt el a fülem mögé egy kósza hajtincset.

-         Jobb neki.

-          Sokkal jobb – mosolyodott el halványan – ha nem akarsz, nem kell bent lenned, ha úgy érzed, szükséged van egy kis…

-          Nem, legalább addig is elterelem a gondolataim.

-          Ahogy gondolod, ma jön egy nő.

-          Hányra?

-          Kilencre ígérte magát.

-          Akkor addig felkészítem magam – bólintottam majd kikerülve bementem az irodámba.

Erősnek kell lennem, nem törhetek össze teljesen, anya sem akarná. Ő erősnek akart látni egész életemben, és szeretném, ha büszkén nézne le rám, hogy igen is erős tudok maradni, akkor is, ha belül összetörök.

Elő készítettem a mappákat, amikben a terveim voltak, majd lefőztem két adag kávét – mivel Beate csak egy nőt említett- és egyre nekem is szükségem volt.

Anya képére néztem, és erőltetett mosollyal az arcomon simítottam végig az arcán. Aztán ijedten rezzentem össze, mikor Carla hangja csendült fel a kis hangszóróba, ami az asztalon figyelt.

-          Amelia, Kellner kisasszony megérkezett.

-          Engedd be – szóltam vissza, majd eligazítottam mindent az asztalon és nem sokkal később kopogásra lettem figyelmes – szabad.

Ahogy ezt kimondtam már nyílt is az ajtó és belépett egy csinos, szőke hajú nő, ami egy igazán szép arcot keretezett.

-          Jó reggelt – álltam fel.

-          Jó reggelt – fogtunk kezet – Nora Kellner vagyok.

-          Amelia Rieder, foglaljon helyet – mutattam a fotelre kedvesen – esetleg egy kávét?

-          Elfogadok, köszönöm.

Kiléptem az asztalom mögül és a kávéfőzőhöz léptem.

-         Tej, cukor?

-         Három cukor.

Megcsináltam és felkeverve elé tettem a csészét.

-         Köszönöm – nézett fel rám.

-         Nincs mit – foglaltam helyet a székemben.

-        Egy barátnőm ajánlotta magát, ő is a férjével magánál volt – kedveskedett.

-        Örülök, hogy ilyen nagy hírem van. Van esetleg már elképzelése?

-         Hát még nem igazán.

-         Akkor nézze át ezeket – tettem elé a két mappát.

-        Hű – lapozgatott – ezek mind a te terveid? Remélem nem gond, hogy tegezlek.

-        Dehogy, csak nyugodtan tegeződjünk. Igen, ezeket mind én készítettem.

-        Nagyon tehetséges vagy – mosolygott rám – igazából, nem szeretnék túl csicsás esküvőt, de legyen gyönyörű, sok-sok virággal és baldachinnal.

-        Ezt tudom ajánlani – lapoztam bele a mappába – visszafogott, de nagyon szép.

-        Ez tényleg az – bólogatott.

-        Ha gondolod, oda adom, a képek másolatait vidd haza és a pároddal nézzétek át.

-        Az nagyon jó lenne – hálálkodott – sajnos nagyon sok dolga van és ezért sem tudott eljönni velem.

-        Értem – álltam fel majd elővettem két másik mappát – tessék – adtam a kezébe.

-        Köszönöm – állt fel – eltudlak érni, valahogy?

-        Persze, a cég számán mindig elérsz, reggel nyolc és délután hét között elérhető vagyok.

-        Oké, akkor majd hívlak, szia.

-        Szia – köszöntem el, majd kilépett az irodából én pedig kedvtelenül huppantam vissza a székembe és csuktam össze az eredeti mappákat.