2.rész

Végig beszéltük az egész éjszakát, de Simone kora hajnalban jó éjszakát kívánt 

és elment lefeküdni. Tom elmesélte, hogy Riával jár már hónapok óta, és jól meg vannak, sokat mesélt róla és örültem neki, hogy végre megállapodott valaki mellett. Viszont Bill a nő ügyeiről hallgatott, mint a sír nem tudtam pontosan, hogy azért mert esetleg nem volt neki vagy volt valami komoly oka.

Alkonyatkor mentünk el lefeküdni és borzasztóan jó érzés volt abba a gyönyörű ágyba belesüllyedni és aludni egy nagyot.

Másnap, vagyis inkább aznap délután keltem csak fel és mezítláb, hálóingbe mentem ki a teraszra ahonnan rá lehetett látni a gyönyörű kertvárosra és a belvárosra, mélyet szippantottam a meleg levegőből és mosolyogva mentem vissza a szobán át a fürdőszobába, hogy rendbe tegyem magam.  Mikor végeztem mindennel lementem az emeletről és a konyhába sétáltam valami enni való után kutatva.

-          Szia Shelly – üdvözölt Simone mosollyal az arcán.

-          Jó reggelt – pusziltam meg.

-          Jól aludtál? – vette ki a narancslevet az általam kinyitott hűtőből.

-          Remekül, nem tudom ki választotta azt az ágyat, de viszem magammal haza – nevetve.

-          Billel beszéld meg – felelte – kérsz? – mutatta fel az üveget.

-          Talán egy kávé jól esne.

-          Az nekem is – sétált be a konyhába Bill is alsónadrágban.

És mivel csak nőből vagyok, igen csak végig futattam rajta a tekintetem, mióta utoljára láttam fényképen felszedett pár kockát. A szám már majdnem az asztalon kopogott mikor észbe kaptam és vigyorogva ránéztem.

-          Mi az? – nézett rám fáradt fejjel.

-          Semmi – pillantottam az elém rakott kávéra – köszönöm – néztem Simonera.

-          Köszönöm anya – puszilta meg és leült a szembe lévő bár székre – jól aludtál?

-          Igen, de el kell szomorítsalak, azt az ágyat haza viszem – nem felelt csak halványan mosolygott, annyira éreztem, hogy valamit titkol. Simone kisétált a kertbe így rá is kérdeztem;

-          Bill, minden rendben? – tettem a kezem az övére, de elhúzta azt, amin igen csak meglepődtem.

-          Persze, miért? – ivott a kávéjából.

-          Annyira, furcsa vagy.

-          Nem vagyok az.

-          Legalább nekem ne hazudj.

-          Az istenért Shelly! Egy napja sem vagy itt, de már jobban tudsz mindent, mint én! – csattant fel, én pedig sokkot kaptam.

Nem szólt semmit csak felpattant és elment.

Mi a fene volt ez?

-          Jó reggelt – puszilt meg Tom – minden rendben? – vált ijedté az arca.

-          Persze – néztem rá mosolyogva.

-          Nem úgy tűnik, nem aludtál jól?

-          De, remekül aludtam.

-          Akkor?

-          Bill, olyan… furcsa. szabályszerűen megrémisztett.

-          Mit csinált az a hülye? – vált kissé ingerülté.

-          Semmit – feleltem – nos, van kedved körbe vezetni a városban, vagy tegyem egyedül? – tereltem egy másik témára.

-          Felöltözöm és mehetünk.

Bólintva helyeseltem mire ő felsietett az emeletre én pedig megittam a maradék kávém.

-          Shell – jelent meg mögöttem Bill mikor ép megtöröltem a kezem a

mosogatás után.

-          Igen? – fordultam meg.

-          Én csak – sóhajtott – sajnálom, hogy kiabáltam veled, pont veled! Most kaptalak vissza újra és én, meg elüldözlek.

-          Jaj, Bill – öleltem magamhoz szorosan – sosem tudnál – súgtam a fülébe – tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz – mosolyogtam rá.

-          Tudom – mosolyodott el halványan – Tom nagyon készül, mentek valahova?

-          Körbe vezet a városban, jössz te is?

-          Nem, nekem van egy kis elintézni valóm a stúdióban – puszilta meg a homlokom – de este elmegyünk a kedvenc szórakozó helyünkre, rendben?

-          Benne vagyok – kacsintottam.

-          Shell kész vagyok, mehetünk – jelent meg Tom.

-          Menjünk – bólintottam.

-          Öcsi minden oké? – nézett Bill szemeibe.

-          Persze, minden oké, a stúdióba leszek.

Szóltunk Simone-nak és mind a hárman elhagytuk a villát, csak más irányba fordultunk az autóval.

Tom minden egyes négyzetcentimétert megmutatott Los Angelesben, a legjobb üzleteket, szórakozóhelyeket mindent. A körút végén pedig leültünk a tengerpartra a homokba és megettünk egy-egy fagyit. Sokat beszélgettünk és nevettünk jól éreztük magunkat, Riáról rengeteget beszélt és mondta, hogy nagyon hiányzik neki, de Európában van a szüleinél pár napig.

Régi emlékek is feljöttek közös játékok és a szomorú búcsú, mikor ők Berlinbe költöztek a banda munkálatai miatt.

Késő délután értünk vissza a villába ahol Bill egy percnyi pihenőt nem hagyott nekünk, mert már készülnünk is kellett az éjszakára.

Így hát felvettem az egyik kedvenc kis ruhám hozzá illő platformos cipővel és

egy fehér dzsekivel. Befújtam magam meg igazítottam a hajam és lesétáltam az emeletről.

-          Shelly nagyon jól nézel ki – mért végig Tom huncut vigyorral – hűha.

-          Köszönöm – biccentettem picit – te is elég jól nézel ki.

-          Hölgyem – hajolt meg szórakozottan – engedje meg, hogy ma este a kedvében járjak.

-          Tom – nevettem ki – hol az öcséd?

-          Itt vagyok – sétált le az emeletről – hűha – torpant meg a kisebbik Kaulitz – aszta.

-          Öcsi, csukd be a szád – bökte meg – és induljunk végre.

-          Hova megyünk? – indultunk el a garázs felé.

-          Először vacsorázunk, aztán táncolunk – nyitotta ki nekem az ajtót Bill majd mikor beültem ő is beült az anyós ülésre.

-          Jól megtáncoltatlak – kacsintott a visszapillantóba Tom.

-          Az istenért, legalább ne ennyire látványosan flörtölj – sóhajtott fel bátyját látva.

-          Most mi van? Shelly az egyetlen, akire nem mozdulnék rá.

-          Legalább ne hazudj.

-          Fiúk! Elég, menjünk jó?

Csöndben ültünk az autóban és közeledtünk a belváros felé, először egy nagyon előkelő étterem előtt álltunk meg és rögtön éreztem, hogy én nem vagyok oda való. Oda csak a leggazdagabbak és híres emberek járnak, én meg csak egy főiskolás lány vagyok Németországból.

-          Jó estét – köszönt a kis pult mögött álló férfi.

-          Jó estét, Kaulitz névre foglaltattunk asztalt.

-          Erre tessék – indult el előttünk az asztalok között.

Én mentem hátul és azt hittem menten elrohanok, olyan érzésem volt mintha minden nagyképű szem engem bámulna.

Leültünk az asztalhoz és rendeltünk italt, majd előételt.

-          Minden oké? Feszültnek tűnsz – Bill.

-          Persze csak… - sóhajtottam – mindenki engem bámul – súgtam oda mire ők csak vigyorogva vállat vontak.

-         Azért néznek, mert jól nézel ki – Tom.

-         Jobban illek egy KFC-be, mint ide.

Ezen csak nevettek és a fejüket csóválták, kihozták az ételt és szép lassan feloldódott bennem a feszültség és jókat nevettem a fiúk idióta beszólásain. A vacsora után fizettek és kocsiba ülve elindultunk a város egyik népszerű klubja a The House of Blues felé.

-          Itt is csak híres emberek vannak? – kérdeztem rá kiszállva az autóból.

-          1-2 akad, de ez annyira nem előkelő, ide a hétköznapi emberek is járnak, ne aggódj annyit – felelte Tom és mind ketten megvárták, míg beléjük karolok és így sétáltunk be soron kívül.

Leültünk az egyik sarokba és Tom elment a pulthoz rendelni italt, Billre néztem és nagyon idegesnek tűnt, pásztázta a tömeget, de nem mertem rá kérdezni a délután történtek miatt.

Tom visszatért az italokkal és neki láttunk az estének, egyikünk sem itta le magát csak épp annyit, hogy jól érezzük magunkat, már másfél órája lehettünk ott mikor tánc közben észrevettem, hogy Bill egy számomra ismeretlen férfival beszélget, aztán eltűnnek a hátsó ajtón. Figyelnem kell rá, ezért utánuk mentem ki az ajtón, körül néztem és elindultam az épület mögött lévő sikátor felé, a falhoz húzódtam és bekukucskáltam a sikátorba. Billt láttam meg két férfival együtt és valamit egyezkedtek majd Kaulitz pár dollárt nyújtott át a bent látott

férfinak, az pedig egy kis tasakot adott neki cserébe, tátott szájjal néztem az eseményeket, szinte tudtam! Tudtam, hogy drogozik, ezért néz ki így, ezért ingerlékeny, mert elvonási tünetei vannak, hírtelen hátulról valaki befogta a szám, de mikor megláttam az arcát megnyugodtam, Tom volt az.

-          Már megint itt vannak – mondta mérgesen.

-          Te tudtad? – meredtem rá – te tudtad, hogy az öcséd drogozik, és nem csinálsz semmit? – léptem vissza az épületbe nehogy lebukjunk.

-          Szerinted nem próbáltam már leállítani? – förmedt rám – szerinted nekem jó látni, hogyan épül le attól a szartól? Próbáltam beszélni vele, próbáltam segíteni neki, de nem érti meg, hogy megöli magát.

-          Jürgennek igaza volt – hajtottam le a fejem,

-          Mi van? Hogy jön ide az apánk?

-          Tom… - sóhajtottam – apátok aggódik értetek, Billért.

-          Ő küldött? – lépett el tőlem – nem is azért jöttél, mert hiányzunk?

-          Dehogynem! Annyiszor akartam eljönni, de nem tudtam. Jürgen megkért, hogy figyeljem Billt.

-          Kémkedsz az öcsém után?

-          Jézusom Tom! Nem fogod fel? Segíteni akarok!

Idegesen kapkodta a fejét majd megdörzsölte az arcát.

-          Sajnálom – sóhajtott és magához ölelt – ne haragudj, de Bill miatt most ideges vagyok.

-          Tudom – simogattam a hátát.

Ezek után már nem sokat maradtunk, nem volt kedvünk hozzá így karon ragadtuk Billt és visszamentünk a villába, Bill tudta, hogy Tom látta őt, de azt nem, hogy én is.