20.rész

Gyönyörű csillagos este volt, a finom koktélommal együtt ültem a parton a homokban és néztem a távoli sötétséget, a hold hatalmas volt és csak az volt egyetlen fényforrás.
Csak ültem és gondolkoztam, az agyam folyamatosan pörgött egyetlen személy körül. Még mindig, pedig már ideje lenne, hogy felfogjam. Jegyben jár.

Azt sem értem, hogy szerethettem belé, hiszen nem is ismerem. Olyan naivan hittem abban, hogy bármi is lehet közöttünk, jelnek vettem azt mikor neki mentem és a földön kötöttem ki. Semmiben nem láttam azt, hogy esetleg ez nem így van. Belekortyoltam a kevéske koktélomba és felnéztem a holdra. Magányos, még sem szomorú.

Éreztem, hogy valaki mellém telepedik, nem akartam ránézni, a nélkül is tudtam, az émelyítően finom parfümje elárulta őt.

-         Miért ücsörögsz itt kint egyedül? Mindenki bent van.

-         Te is itt vagy.

-         Mert megláttalak a verandáról.

-         Csak néha jó az egyedül lét.

-         Kerülsz engem?

Kicsit lefagytam, kerülném? Dehogy, csak nem akarok közel lenni hozzá. Az már annak számít?

-         Nem igazán – vontam meg a vállam.

-         Valami gondod van velem? Nem vagyok szimpatikus?

Túlságosan is az vagy.

-         De.

-         Akkor?

-         Miért faggatsz? – fordultam felé.

-         Csak, meg szeretnélek ismerni.

-         A munkám vagy.

-         A munkád? – nézett rám hatalmas szemekkel.

-         Hagyjuk ezt a beszélgetést.

-         Hé, várj már – sietett utánam – miért utálsz ennyire? – fogta meg a karom és maga felé fordított.

Bár ne tette volna. Az ajka csak úgy hívogatott, annyira kívántam a csókját, az ölelését.

Biztos már a nem kevés alkoholnak is köze volt ehhez.

-         Sétáljunk – indult el a vízben.

-         Nem akarok veled sétálni.

-          Ne makacskodj, gyere – fogta meg a kezem és így sétáltunk egyre távolabb a háztól.

-          Miért csinálod ezt? – tört ki belőlem.

-          Tudom, hogy vonzódsz hozzám – tolt egy nagyobb sziklának a fás szélén.

-          Nem értelek – estem azonnal zavarba, a két kezét a fejem mellett támasztotta meg.

-          Nem tudsz hazudni – húzódott édes mosolyra az ajka.

-          Bill, te hamarosan megházasodsz.

-          Én is vonzódom hozzád – búgta a fülembe, mintha az előző mondatom meg sem hallotta volna.

A forró lehelete kellemesen csiklandozta a bőröm, és szinte azonnal elgyengültem a mély hangja hallatán.

-          Ezt… nem szabad. – nyögtem ki nehezen. Nem szabad engednem neki!

-          Meg akarlak csókolni – suttogta az ajkaimba.

Én egy nagyot nyelve hunytam le a szemem és az ajkaim megadva magukat váltak kissé széjjel. Utat engedve az ő ajkainak.

Iszonyú lassan és szinte hozzám sem érve lehelt lágy puszit a számra, hagytam, engedtem neki, hogy puszilgassa, ízlelgesse a felső majd az alsó ajkam.

Összeszedte a bátorságát és megcsókolt, ekkor már nem bírtam egyhelyben és mozdulatlanul állni, átkaroltam a nyakát és húztam magamhoz. Ő kissé meggörnyedve (mivel sokkal magasabb nálam) ölelt szorosan magához és dőltünk neki teljesen a sziklának.

Nem tudom hány perc, vagy óra telt el így, de egyet tudtam. Soha nem akarom elengedni őt. Nem akarom, hogy elvegye Nora-t feleségül.

-         Ne – toltam el mégis magamtól.

-         Sajnálom én… - kezdett el zavarba jönni ő is.

Nem feleltem csak kikerülve sietős léptekkel mentem vissza a házba, ahova belépve a már nem éppen józannak mondható barátaimat láttam meg. végig néztem rajtuk, majd felmentem a szobámba és eldőltem azon.

Hogy lehettem ekkora idióta! Egy házasodó férfivel csókolóztam titokban. Istenem milyen egy gerinctelen nőszemély vagyok.

Hazudnom kell mindenkinek.

Ha Nora megtudja, azzal az életét teszem tönkre… hiszen szereti Billt. De Bill… Azt mondta vonzódik hozzám, akkor lehet, hogy már nem szerelmes belé?

Erre a gondolatra azonnal felültem az ágyon.

Nem lehetek ennyire önző! Persze, hogy szereti hiszen elakarja venni. Akkor nem venné el, ha nem szeretné, sőt… nem is lenne együtt vele. Miért ilyen rohadt bonyolult ez az egész? Jobban jártam volna, ha nem jövök el erre az egy hétre. De hát tudnom kellett volna, hogy ő a kis öcsike? Aki mellesleg a munkám is?

Teljesen összezavart ez az idióta, vagy saját magamat zavartam össze? Döntöttem: nem teszem tönkre az életüket, mindent meg fogok tenni, hogy ki szeressek belőle.

Könnyű lesz? És egyáltalán… ki fogok tudni belőle szeretni?