1.rész

Idegesen kapkodtam össze a dolgaimat a táskámba, majd a vállamra dobva lesiettem a konyhába.

5.
 Száma annak az elmúlt napnak, hogy mindig kapkodva indulok el a munkahelyemre.

-         Jó reggelt Anyu – köszönt rám Julie felvonva azt a szép ívelt anyjától örökölt szemöldökét.

-         Jó reggelt kicsim – pusziltam meg a feje búbját – hol van a termoszom? – motyogtam idegesen.

-         Tegnap este kitetted a kis asztalra a kocsi kulcsoddal és a tábla csokiddal együtt – lapozott tovább a magazinban.

-         Oh, tényleg. Köszönöm, sietek haza! – kiáltottam vissza neki az ajtóból.

-         Vigyázz magadra! – szólt utánam, majd halotta, ahogy becsapom magam mögött az ajtót és kicsivel később felbőg az autóm motorja.

-         Mindig elkésik… - csóválta a fejét- és még engem tol le a késésért…

Julie valójában nem az én lányom, hanem a bátyámé, de ő és felesége sajnálatos módon autóbalesetet szenvedtek mikor Julie 8 éves volt, én maradtam a gyámja így én neveltem fel, de sokan úgy hiszik, hogy a vérszerinti lányom, voltaképpen úgy is szeretem őt.
Idegesen vágtam le az utat a reggeli dugó elkerülése érdekében, majd egy mellékutcán vezettem végig egészen az iroda épületéig. Lehajtottam a mélygarázsba, beparkoltam a helyemre és sietősen ugrottam be a már csukódó liftbe.

-         Jó reggelt Amber – léptem a recepciós pulthoz.

-         Gail, végre, hogy itt vagy! A főnök már rég téged vár, azt mondtam, hogy kávéért ugrottál le –tolt elém gyorsan egy papír poharat, amiben a főnökünk kedvenc kávéja volt.

-          Köszönöm Amber! Az életemet mentetted meg – hálálkodtam.

-          Megint – emelte ki mosolyogva – na, siess.

Gyorsan megfogtam a kávét bementem az irodába letettem a táskámat és a tükörben megigazítva magam fogtam újra a kávét és átvágtam a folyosón egészen addig az ajtóig, amelyen a Mr. Kaulitz kiírás díszelgett, majd bekopogtam.

-          Gyere be!- hallottam meg a reggeli rekedtes hangját.

-         Jó reggel uram – léptem be, becsukva magam mögött az ajtót oda sétáltam az asztalához, háttal ült nekem a fekete bőrszékében és a hatalmas ablakán a reggeli nap sugarába borult Los Angelest figyelte.

-         Gail – pördült meg azonnal és gyönyörű mosolyát öltötte fel.

-         A kávéja – nyújtottam felé, mire ő elvette és belekortyolt.

-         Hm…- ízlelgette – ugyan olyan ízű már 5. napja… - forgatta a poharat a kezében, majd letéve rám nézett, engem pedig a víz levert.

-         Uram? – remegett meg a hangom kissé.

-         Hiányzik belőle a fahéj Gail – biccentette oldalra a fejét.

Fahéj!
Mindig fahéjjal issza a kávéját! Amber nem tudta ezt? Végig tudta, hogy nem én hozom neki a kávéját, csak hazugság. Basszus!

-            Mond csak mi az ok, amiért 5. napja nem úgy hozod a kávét, ahogy szeretem? Pedig tudod jól, hogyan iszom – állt fel és hátra kulcsolva a kezét járkálni kezdett. Ingének ujját mindig feltűrve hordta, amely megfeszült izmos karján akárcsak elől izmos mellkasán, fekete farmerja halkan susogott a mozgástól. Haja, mint mindig bogyóba összefogva, egy két tincs lógott csak tökéletes arca előtt.

-            Mr. Kaulitz én…

-            Hé, nyugalom – fogta meg mind a két karomat –nem foglak megenni – mosolygott rám és az én gyomrom azonnal megugrott – tehát? – dőlt neki az asztal szélének karba tett kézzel.

-            Egyszerűen nem tudom, mi van velem, napok óta nem tudok elaludni és mikor sikerül akkor meg elalszom. Nem kelek fel az ébresztőmre, sajnálom – haraptam rá az alsó ajkamra bűnbánóan.

-            Túlhajszollak – vált ijedté az arca.

-            Nem dehogy – kezdem ellenkezni.

-            Dehogynem! Te vagy a jobb kezem, te végzel szinte mindent itt a cégnél. Basszus észre se vettem, hogy ennyit dolgoztatlak.

-            Nem az ön hibája uram – ráztam a fejem.

-            Csitt – emelte fel a kezét – idegesít, hogy uramnak szólítasz, hányszor kell rád szólnom, hogy hívj a keresztnevemen? – csóválta rosszallón a fejét.

-            Sajnálom, de a főnököm. Mindenki így szólítja szóval…

-            Mindenki KIVÉVE téged – bökött rám – neked megengedem, jézusom hány éve dolgozunk együtt Gail?

-            10 éve – mosolyodtam el, Olyan rég óta ismerem?

-            Régen ki nem állhattál, jól emlékszem? – nevetett fel.

-            Igen, valóban így volt. Meg tudtam volna fojtani minden alkalommal – nevettem fel.

-            Így igaz – bólintott – na, akkor – lökte el magát az asztaltól – kezdjünk neki a napnak. Mi is a mai feladatunk? – kortyolt bele a kávéba.

-            Jönnek meghallgatásra, délre, utána egykor tárgyalni megy a Le Roy étterembe Mr. és Mrs. Gomez-el. Azután a délutánja szabad és este 7 órakor jönnek még egy meghallgatásra, oh és tegnap telefonon kereste August felháborodva, amiért azt mondta a kis üdvöskéjére, hogy szar a srác.

Felnevetett.

-         Igen tényleg ezt mondtam, de hát, ha az? Akkor miért vegyem a szárnyaim alá?

-         Javaslom, hívja vissza és magyarázza el neki egy kicsit… kedvesebben.

-         Már megint magázol.

-         Bocsánat, azt hiszem ennyi a mai programja… od. – javítottam ki magamat gyorsan.

-         Helyes – mosolygott rám, és csörögni kezdett a telefonja – jé, az elveszett öcsém felhív? Nahát, beteg vagy? – nevetett fel a telefonba én pedig csendben távoztam.

-         Mi történik odabent, hogy te minden egyes nap mosollyal az arcodon lépsz ki azon az ajtón? – várt az ajtómnak dőlve Alex vigyorogva.

-         Hogyan? – emeltem rá a tekintetem.

-         Te belezúgtál – húzta még hatalmasabb vigyorra a száját.

-         Alex befejeznéd? – löktem be finoman az ajtón – semmi ilyesmiről nincs szó – ültem az asztalom mögé.

-         Ó hogyne, ne akarj becsapni. Ismerlek egy ideje. Mai program?

-         Szerződések megírása.

-         Tom elég szigorú mostanában az előadókkal nem de? Senki se felel meg neki.

-         Csak nincs szüksége a sablonokra – pakolgattam a papírjaimat.

-         Te már csak tudod – vonta fel a szemöldökét – mond csak, sosem gondoltál úgy rá az elmúlt 10 év alatt Gail?

-         Alex, kérlek… végezném a munkám, ha nem tartanál fel – néztem rá.

-         Persze kerüld ki a válaszadást.

Felsóhajtottam.

-            Tom a főnököm, nem egy hétköznapi férfi érted? Nem gondolhatok semmi olyasmire, amire te szeretnéd, hogy gondoljak.

-            Nem hiszem el! Tényleg nem történt semmi közöttetek eddig? Az elmúlt 10 év alatt?

-            Miért kell minden egyes nap ezen lovagolnod? – csaptam le az egyik dossziét az asztalra – körülbelül 8éve, hogy elviselem érted? Előtte ki nem állhattam.

-            Akkor is mi változtatta meg az érzéseidet?

-            Segített finanszírozni Julie iskoláztatását, sok mindenben segített régen. Ezért hálás vagyok neki. Ennyi! Most hagynál végre dolgozni?

-            Értettem, már itt sem vagyok – nyitotta ki az ajtót – csak úgy mellékesen megjegyzem, ő tuti fantáziált már rólad úgy! – vigyorgott és becsukta maga mögött az ajtót.

Képtelenség, Tom mindig is a jobb kezeként gondolt rám és nem abban az értelemben jobb kezeként, hanem a munkatársának tekintett. Minden döntése előtt engem kérdezett meg meghallgatta a véleményemet és csak azután döntött. Valóban régen gyűlöltem, de miután segített sokat, segített máshogy kezdtem rá gondolni, rájöttem, hogy még sem akkora seggfej. Ahogy addig hittem róla.

Az egész délelőttömet a szerződések megírásával töltöttem el, aztán megvártam, míg Tom elindul a tárgyalásra és csak utána mentem el én is ebédelni. Pont az autómat zártam, de mikor egy ismerős alakot pillantottam meg belépni az étterembe, gyorsan besiettem én is és megkocogtattam az illető vállát.

-         Szia, Bill – köszöntem rá mosolyogva.

-         Abigail! – pördült meg majd adott egy puszit az arcomra – szia, hát te? Jöttél ebédelni? Elengedett az a szőrős szívű főnököd? – vigyorgott.

-            Tárgyalásra ment a Le Royba, addig én is ki ugrottam ebédelni. Nem úgy volt, hogy csak holnap érkezel? – kérdeztem miközben leültünk az egyik asztalhoz.

-            Előbb el tudtam szabadulni, aztán két nap múlva utazok a Maldív-szigetekre.

-            Komolyan? Mázlista – hunyorogtam.

-            Ott készítjük a következő reklám arcról a fotókat – felelte majd leadtuk a rendelésünket és újra felém fordult.

-            De jó, én sose fogok eljutni olyan helyre… - húztam el a számat.

-            Dehogynem! Gyertek velem – ajánlotta fel.

-            Julienak tanulnia kell.

-            Ne haragudj, de nem rá gondoltam. Hanem Tomra és rád, de ha elengedik az iskolából ő is jöhet, ha szeretne – mosolyodott el.

-            Hogyan? – azt hittem rosszul hallottam, közel álltam, hogy leforduljak a székről.

Menjek nyaralni a főnökömmel? Tom fürdőnadrágban…

Gail, elég!

Összeszedtem magam és kissé megráztam a fejem.

-         Bill, ha Tom megy, én viszem a céget érted?

-         Téged egyedül meg nem enged el, mert ahhoz túlságosan féltékeny – csillant meg a szeme pimaszul.

-         Dolgoznom kell – mosolyodtam el – de köszönöm a meghívást.

-         Még ne mondj nemet, Tommal is beszélnem kell.

-         De Bill, valakinek vinnie kell a céget.

-         Tom megoldja, ne aggódj – kacsintott rám, majd neki álltunk az ebédnek.

Mikor befejeztük a közös ebédünket, Bill visszakísért az irodába, hogy meglátogassa testvérét, ahogy Amber megpillantotta mellettem Billt rögtön a feje búbjáig elpirult. Teljesen oda volt érte, ami érthető volt. Bill ugyan olyan izmos testfelépítésű férfi lett, mint Tom, emlékszem régen milyen kis girnyó volt. Már nem is emlékszem hogyan kerültem az idősebbik Kaulitz mellé olyan rég óta dolgozom neki.

-         Tom igazán felújíthatná az irodádat Gail – nézett körbe a picike irodámban.

-         Nekem tökéletesen megfelel – nevettem fel, majd ahogy megcsörrent a telefon egy laza mozdulattal az asztalra ültem és felvettem – Tom Kaulitz irodája, Abigail Morrison vagyok. Miben segíthetek?

Miközben az illetővel beszéltem a telefonon Billt figyeltem, ahogy az irodámat kémleli, mindig ezt csinálta akárhányszor bejött az irodába és mindannyiszor azt is elmondta, hogy kicsi és ő át rendeztetné a helyemben.

-         Átadom, hogy kereste, viszonthallásra – tettem le a telefonkagylót.

-         Gail az előbb… - nyitott be Tom, majd mikor felpillantott meglátta Billt – Bill! Hát te mit zaklatod az asszisztensemet? – vigyorogva ölelte meg testvérét.

-         Nem zaklatom, együtt ebédeltünk – húzta ki magát vigyorogva.

-         Na, szép… elmegyek dolgozni, erre félrelépsz – tette karba a kezét és nézett rám rosszallóan mire én nevetni kezdtem.

-         Tudod, hogy sosem hagynálak cserben – mosolyogtam rá.

-         Imádom ezt a nőt – vigyorgott testvérére – na, gyere Bill, telefonban mondtad, hogy beszélni akarsz velem. Menjünk az irodámba – nyitotta ki az ajtót.

-         Oké – vigyorgott rám és intve egyet elmentek.

Este fáradtan estem be a házba, a tv még ment Julie szobájába így bekopogtam hozzá.

-          Gyere! – szólt ki – szia – mosolygott rám.

-          Szia, kicsim – dőltem be mellé az ágyba.

-          Milyen volt a napod? – fordult felém.

-          Fárasztó, de jól telt. Kérdezhetek valamit?

-          Persze, mi lenne az?

-          Mit szólnál, ha adódna egy lehetőség, az hogy mi elutazzunk?

-          Utazni? Hova? – csillantak fel a szemei.

-          Maldív-szigetek? – húzódott hatalmas vigyorra a szám.

-          Úristen! Ez komoly? – ült fel az ágyban.

-          Még semmi sem biztos, Tomnak is bele kell egyeznie.

-          Úristen, úristen!  - ugrott ki az ágyból – azonnal hívd fel!

-          Julie! – nevettem rajta.

-          Kérlek anyu! Kérdezd meg, kérlek, kérlek, kérlek! – kulcsolta össze a kezeit.

Én pedig sóhajtva nagy mosollyal sétáltam át a szobámba a telefonomért és tárcsáztam Tom számát.

-         Mi az már is hiányzom? – vette fel a telefont és hallottam, ahogy vigyorog.

-         Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak.

-         Semmi gond, mondd csak – hallottam, hogy elfekszik. Legalábbis a susogásból ezt gondoltam.

-         Mit szóltál Bill ötletéhez?

-         A közös nyaraláshoz?

-         Ühüm - bólintottam a telefonba, bár tudtam, hogy nem látja.

-         Hát nem is tudom… - vált kicsit komolyabbá a hangja – ha mind a ketten megyünk, nincs, ki vigye a céget, ha te mész a feje tetejére áll az egész cég, nélküled képtelen vagyok bárminek is neki kezdeni…

Az ajkamba haraptam, annyira jól estek ezek a szavak.

-          Jó tudom, gondoltam csak meg akartam kérdezni.

-          Jaj Gail! – nevetett fel hirtelen – meg van oldva a cég, persze, hogy megyünk!

-          Komolyan? – döbbentem meg, közös nyaralás? Jaj, nekem.

-          Hát persze, és természetesen Julie is jön.

-          Tényleg eljöhet ő is?

-          Jézusom Abigail! Ne csinálj úgy, mintha szörnyeteg lennék.

-          Csak meglepődtem… nagyon.

-          Akkor készülj, mert holnap délután 3kor indul a gép.

-          Már holnap? És… meddig leszünk távol?

-          Egy hét, sajnos többet nem bírna nélkülünk a cég.

-          Köszönöm – mosolyodta el.

-          Ideje kipihenned magad, túlhajszoltalak az utóbbi pár hónapban.

-          Tom… ne mondj ilyeneket, mert nem igaz. Szeretem csinálni.

-          Ezt majd holnap megbeszéljük, most pihenj le. Holnap hosszú út áll előttünk.

-          Rendben akkor holnap.

-          Ja és Gail…

-          Igen?

-         Hozzál sok szexi fürdőruhát – hallottam a pimasz hangját és azonnal zavarba jöttem, majd letette.

-         Julie – mentem vissza hozzá – holnap 8kor kelés, pakolás és indulás. Délután 3kor indul a gép és egy hétre pakolj – kacsintottam rá, majd rácsuktam az ajtót és hallottam, ahogy sikoltozni és ugrálni kezd örömében.