15.rész/ Spanyol tengerpart

-         Te jó ég, ezek nem voltak itt a múltkor – gyönyörködött Nora az új kollekcióban.

-         Igen kisasszony, ezek a ruhák a múlthéten érkeztek.

-         Álom szépek, nem igaz? – fordult felém csillogó szemekkel.

-         De bizony – húztam végig az egyiken a kezem – csodálatosak.

Lesz rajtam valaha is ilyen gyönyörűség?

-         Fel lehetne próbálni ezeket? – nézett az eladó nőre Nora.

-         Persze, azonnal hozok egy ugyan ilyet – felelte kedvesen majd hátra ment.

-         Egyre jobban izgulok Amy – fogta meg mind a két kezem – négy hét és esküvő. Az én esküvőm – érzékenyült el.

-         Jaj ne, nehogy sírj itt nekem – néztem rá ijedten – sosem bírtam, ha valaki elérzékenyül mellettem, gyorsan a rabjává válok.

-         Nem sírok - nevetett fel, és felemelte a tekintetét a plafonra.

-         Bocsi, rezeg a telefonom – engedtem el a kezét majd kicsit távolabb sétáltam – igen?

-         Szia kislány – hallottam meg Georg mély dörmögő hangját.

-         Szia nagyfiú, na mesélj.

-         Van kedved szórakozni egy kicsit?

-         Mit értesz ez alatt?

-         Tudod, hogy a szüleimnek van egy kisebb nyaralójuk a Spanyol tengerparton.

-         Spanyolországba akartok utazni?

-         Hát csak Gustav, Tom, az öccse, Angi és én, na meg te, ha van kedved.

-         Dolgozom – húztam el a szám, de jó lenne. Kíváncsi vagyok Tom öccsére.

-         Nem tudsz egy kis szabadságot kivenni?

-         Megpróbálkozom vele rendben? De egy hónap múlva lesz egy esküvőm és most is itt vagyok az ruha szalonban az arával.

-         Azért próbáld meg, a kedvemért.

-         Megteszek mindent, ígérem.

-         Szeretlek.

-         Én is téged, csók.

-         Smaci – majd kinyomta én pedig mosollyal az arcomon tettem el a telefonom. Mindig ezzel a smaci szócskával köszön el. Kis idióta.

-         Minden rendben?

-         Persze – bólogattam, majd figyeltem, ahogy rá segítik a gyönyörű ruhát -  Nora.

-         Hm? – nézett rám a tükörből.

-         Van még is valami.

-         Rossz? – vált komollyá az arca.

-         Nem, semmi komoly csak a barátaim kitalálták, hogy elmehetnénk szórakozni egy kicsit, kiruccanás Spanyolba és…

-         Most komolyan engedélyt kérsz tőlem? – fehéredett el.

-         Hát… gondoltam, hogy…

-         Jó ég Amelia, ne nézz már sárkánynak, saját felnőtt életed van, én csak a kuncsaftod vagyok, azt csinálsz, amit akarsz.

-         Biztos nem lesz rám szükséged?

-         A nagyja már meg van, az ételeket meg tudom oldani én is – mosolyodott el.

-         Akkor jó – viszonoztam, tündéri egy nő.

-         Na, milyen?

-         Mintha rád öntötték volna – néztem végig – gyönyörű vagy.

-         Jaj Amy most nem tudom, mi legyen… ez vagy az előre megvarratott?

-         Ahogy gondolod, a te ruhád.

-         Alszom rá pár napot, van még időm – mosolyodott el, majd óvatosan visszaöltözött – majd még jelentkezem – fogott kezet a nővel – köszönök mindent.

-         Nincs mit, viszont látásra – fogott velem is kezet.

-         Viszlát – köszöntünk el, majd elhagytuk a szalont.

Beültünk az autóba és meg sem álltunk a cégig. Ott engem kirakott majd elköszöntem és felsiettem az épületbe.

-         Jó napot Beate – nyitottam be kopogás után a főnökasszony irodájába.

-         Szia Amy drágám – állt fel majd egy öleléssel üdvözölt – nem nagyon jársz be mostanság – ült vissza az asztala mögé.

-         Tudod, hogy épp egy esküvőn dolgozom – ültem le az asztalával szembeni fotelbe.

-         És hogy halad?

-         Egész jól, ma a ruhát voltunk megnézni.

-         Akkor jó, most sem csalódom majd benned – mosolyodott el melegen.

-         Köszönöm. De lenne itt valami.

-         Mond csak.

-         Nos – fújtam ki a levegőt – szeretnék kérni egy kis szabadságot.

-         Amy kicsim, tudod, hogy mennyire szeretlek. Mintha a lányom lennél, de édesanyád miatt így is nagyon sokat kivételeztem veled.

-         Kérlek Beate, a barátaimmal szeretnék tölteni egy kis időt, Spanyolországba akarnak elvinni.

Láttam rajta, hogy elgondolkozott és nagyon nem szeretné ezt a szabadságot megadni.

-         Maximum egy hét nem több.

-         Köszönöm szépen – enyhültem meg – egy hét, nem több – álltam fel.

-         Na, nyomás mielőtt meggondolom magam.

-         Már itt sem vagyok, még egyszer köszönöm – küldtem neki egy puszit majd sietősen elhagytam az irodáját és az épületet is.

A kocsit elindítva azonnal hívtam Georgot.

-         Itt Listing – szólt bele.

-         Itt pedig Rieder.

-         Tudom – vigyorodott el – na?

-         Mikor indulunk?

-         Holnap délelőtt. Várj, meddig kaptál kimenőt?

-         Egy hét, nem több.

-         Az bőven elég, holnap találkozzunk a reptéren az ötödik kapunál, fél kilenckor.

-         Ötödik kapu, fél kilenc. Ott leszek.

-         Tegyél három fajta bikinit sok-sok szexi ruhát és minden csajos piperét.

-         Georg szívem, nem Angi vagyok – nevettem fel – nekem elég két fajta bikini is.

-         Igaz, bocsánat – nevetett fel.

-         Akkor holnap.

-         Ja igen, Tom és a kis öccse már ott lesznek, mire mi oda érünk.

-         Hogy-hogy?

-         Az utóbbi ilyen bulink után nem csináltunk rendet…

-         Fúj.

-         Jaj, nem kaja maradékokra kell gondolni asszony, hanem kupi-kupira.

-         Értem én – nevettem fel.

-         Jól fogod érezni magad, ezt garantálom.

-         Alig várom.

-         Smaccantás.

-         Csók.

És letettük.

Egy hét pihenés a spanyol tengerparton, végre egy kis kikapcsolódás, semmi munka, semmi korán kelés semmi hétköznapi dolog. Előre félek mit tervelt ki a négy pasi, Tommal és Georgal az élen.