14.rész/Remélem a feneked már jól van.

A reggelem a már megszokott kerékvágásban telt el. Amikor a kávézó előtt kiszálltam a kocsimból meg pillantottam a nagy fehér Audi-t és elmosolyodtam, leriasztóztam az autóm és beléptem az ajtón, intettem Lora-nak és leültem a helyemre. Nem sokkal később egy másik személy ült le a velem szemben lévő székre, mikor rá néztem kicsit sem döbbentem le.
-         Szia - mosolyodott el kedvesen.
-         Ö, szia.
-         Baj, hogy ide ültem?
-         Nem, dehogy – tettem le magam mellé a táskám - csak kicsit megleptél.
-         Hogy vagy?
Ez is szed valamit, biztos vagyok benne, mitől pörög ennyire kora reggel?
-         Ő, semmi különös – kicsit összezavarodva – munkába készülök.
-         Csak előtte a szokásos kávé.
-         Bizony, gondolom neked is.
-         Igen, már rendeltem is.
-          Tessék – tette elém a szokásosat Lora – önnek is ide hozzam? – fordult Bill felé.
-         Igen, köszönöm.
-         Már is hozom – majd elhagyta az asztalt.
-         Mióta jársz ide? – követte nyomon, ahogy megkeverem a kávém, majd óvatosan leverve a kanálról a cseppeket félre teszem és az ujjaim a csésze köré fonva az ajkaimhoz emelem.
-         Elég rég óta – szólaltam meg miután lenyeltem az első kortyot – mondhatjuk úgy is, hogy mióta kinyitott.
-         Az mikor is volt?
-         Fél éve, azt hiszem.
-         Én csak pár hete járok ide.
-         Tudom.
-         Nocsak, meg figyelsz? – húzódott csintalan mosolyra az ajka.
-         Eléggé extravagáns stílusod van, nincs olyan ember, akinek a tekintetét nem vonzanád magadra.
-         Ez igaz – mosolygott tovább.
-         Meg kérdezhetem, mivel foglalkozol? Eléggé sietős vagy.
-         Minden héten csak rohanok – sóhajtott fel – amúgy divattervező vagyok.
-         Biztos jó munka.
-         Néha kicsit fárasztó, van egy cégem és ott vannak mostanában problémák.
-         Az nem jó.
-         Sajnos ezért sok alkalmazottamat el kellett bocsájtanom.
-         Oh.
-         És te? Mi a munkád?
-         Esküvő szervező vagyok – tettem le a csészét.
-         Komolyan? – lepődött meg – mindig is kíváncsi voltam, hogy megy ez.
-         Nehezen – mosolyogva – és fárasztóan, most is benne vagyok egyben, de azzal is hamarosan végzem.
-         Szereted csinálni?
-         Igen, édesanyám is az volt, és szeretném, ha majd a gyermekem is az lenne, persze ha lány lesz és érdekelni fogja.
-         Családban marad.
-         Szeretném – bólogattam, majd megcsörrent a telefonom, elővéve a kijelzőre néztem amin Nora neve villogott. – bocsáss meg – mondtam Billnek majd a fülemhez emeltem a készüléket – igen?
-         Szia, hol vagy?
-         Még a kávézóban, miért?
-         Hívott a nő, arra kért előbb menjünk, mert dolga van.
-         Értem, akkor már is megyek, te ott vagy már?
-         Két perc és ott leszek.
-         Te a kocsiddal megyünk?
-         Ha nem gond.
-         Dehogy, akkor mindjárt indulok.
-         Várlak, puszi
-         Szia. – majd kinyomtam – bocsáss meg, de mennem kell – ittam meg a maradék kávém majd némi pénzt hagyva a csésze alatt felálltam.
-         Találkozunk még? – állt fel ő is.
-         Hát mivel mind a ketten ide járunk – mosolyodtam el.
-         Rendben – bólintott ő is mosolyogva – remélem, a feneked már jól van.
Kissé zavarba estem ettől a mondatától és fel is nevettem.
-         Igen, már nem fáj, na szia – intettem majd a táskám felkapva elhagytam a kávézót.

-         Szia – ültem be az autóba Nora mellé.
-          Szia – köszöntött két puszival – remélem nem gond, hogy elhívtalak – indította be az autóját majd útnak indultunk.
-          Jaj, ne butáskodj már, meg is sértődtem volna, ha nem engem hívsz – mosolyogva, amit ő is viszonzott.
-          Mesélj valamit, hogy vagy mostanság?
-          Hát…
-          Hoppá, mesélj csak – nézett rám egy pillanatra vigyorogva – pasi van a dologban eltaláltam?
-          El bizony, végre találkoztam azzal a férfivel, akit hetek óta kinéztem magamnak.
-          Te kis fekete özvegy – nevetett fel – és? Hogyan? Mit csinált vagy te kezdeményeztél?
-          Elmentem a parkba, és olvastam séta közben, rossz szokás megjegyzem – nevettem fel – és nekem jött, vagyis neki mentem, a földre pottyantam és felsegített. Kiderült, hogy ismerős vagyok neki szóval ő is felfigyelt már rám a kedvenc kávézómban, ami az ő kedvenc kávézója is.
-          Hű, de izgi.
-          És ma reggel csak úgy oda ült az asztalomhoz.
-          És? Jaj, ne csigázz már!
-          Hát beszélgettünk aztán hívtál és eljöttem.
-          Basszus én rángattalak el? – esett kétségbe.
-          Úgy is találkozom még vele – nevettem ki.
-          És hogy néz ki?
-          Iszonyat helyes pasi, elég extravagáns, de férfias testalkata van, látszik rajta, hogy nem veti meg az edző termeket, de túlzásba sem viszi és a hangja – sóhajtottam fel – istenem olyan a hangja, amitől azonnal a menybe jutok.
-          Te nő, azonnal beleszerettél?
-          Amint megláttam – mosolyogtam rá.

Ő pedig vigyorogva csóválta meg a fejét és vezetett tovább egészen a ruha szalonig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése