10.rész

Iszonyatosan nehezen tettem túl magam Tomon, rengeteg időbe telt, de Georg és Gustav mindenben támogattak, amiért nagyon hálás voltam.
A pocakom a hónapok elteltével csak nőtt és nőtt, Georg nagyon izgatott volt a kicsi érkezése miatt és természetesen a tudattól, hogy apa lesz. Én is ideges voltam, hiszen 30 felett igencsak veszélyes lehet a szülés. Persze ne feledkezzünk meg Julie-ról sem, ő volt, aki a legjobban várta a kistestvérét, még ha csak nem is vérszerinti.
Billel is tartottuk a kapcsolatot ő nem haragudott ránk, Skype-on beszélgettünk sokat és kamerán minden egyes alkalommal meg kellett mutatnom a pocakomat, nem egyszer volt, hogy a háta mögött a kamerába megláttam Tom arcát, olyankor minden visszazuhant oda ahol az elvesztésekor voltam, a fájdalomba.
Azután már nem csak a hónapok, de az évek is szépen gyorsan teltek, a kicsi Thomas egyre csak nőt és nőt, már az ötödik évét töltötte mikor Bill meglátogatott minket, Tommal együtt.

-          Bill – öleltem meg szorosan mikor kinyitottam az ajtót.

-          Gail – ölelt magához szorosan a már igen csak középkorban lévő egykori énekes – jaj de jó, hogy végre itt vagy!

-          Bill bácsi – szaladt ki a nappaliból Thomas ujjongva.

-          Szevasz, öcskös – kapta fel lendületből a gyereket és dobálta meg kicsit – mekkorát nőttél, ejha – borzolta össze a haját a fiúnak.

-          Anya azt mondta, hogy ha sokat eszek akkor olyan erős leszek mint apu! – kacagott boldogan.

-          Ez így igaz, de azért oda kell figyelni rá – tette le a földre és Thomas azonnal visszarohant a tévé elé.

-          Meddig maradsz? – csuktam be mögötte az ajtót – Julie! – kiabáltam fel az emeletre – megjött Bill!

-          Jövök! – hallottuk meg a hangját és meg is jelent a nappaliban.

-          Azt a mindenit – fűgyűlt egyet Bill – kész nő vagy már – ölelte meg.

-          Szia, Bill – kuncogott Julie átölelve őt – te meg egyre öregebb – öltötte rá a nyelvét.

-          Nézd már milyen gonosz az idősebekkel – bökte meg nevetve.

-          Kérsz inni valamit? – sétáltam a konyhába.

-          Mivel tudtad, hogy jövök, tuti van Coca-Cola Zero.

Mosolyogva vettem elő három poharat és töltöttem tele, majd az egyiket neki a másikat Julienak adtam.

-          Tom nem jött veled? – tette fel a kérdést Julie, majd rám mosolygott.

-          Később jön, van egy kis elintézni valója.

-          Georg is hamarosan beesik – feleltem kicsit félve, ők ketten 5 éve nem találkoztak, ugyan úgy, ahogy velem se.

-          Megjöttem! – hallottam meg Georg hangját, majd Thomas Apa, apa kiáltásait és végül megjelent a konyhában Georg Thomasszal a karján – Bill! – terült szét hatalmas vigyor az arcán majd letéve a fiát erősen átölelte régi barátját.

-          Szevasz, haver, milyen öreg lettél – cukkolta a már negyvenötödik életévét betöltött egykori basszusgitárost.

-          Kabbe Bill – röhögött fel – szia - puszilt arcon engem majd Julie-t is – milyen utad volt? – vonultunk vissza a nappaliba és ültünk le a kanapéra.

-          Hát, ahogy öregszem kevésbé bírom a hosszú repülőutakat.
Hírtelen megszólalt a csengő és az én szívem azonnal hevesebben kezdett el verni, mindenki rám kapta a tekintetét.

-          Nem nyitod ki? – tette fel a kérdést Georg mire értetlenül néztem rá, de ő csak az ajtó felé bökött a fejével.

Erőt vettem magamon és felállva az ajtóhoz léptem, remegő kezekkel nyúltam a

kilincs után, majd nagy levegőt véve lenyomtam és kinyitottam az ajtót és megláttam őt. Ott állt előttem egykori nagy szerelmem, ugyan úgy hosszú barna összefogott hajjal, napszemüvegbe és az elengedhetetlen szakáll, ami már kevésbé volt olyan nagy, mint régen, inkább már-már borosta volt. Napszemüveggel az arcán ugyan azzal a laza ellenállhatatlan stílussal, mint ahogy régen is öltözködött.
Mikor felemelte a fejét és meglátott az ő reakciója is olyan volt, mint az enyém, döbbent.

-        Szia – köszöntem kissé rekedten rá.

-        Szia – felelte szintén.

-        Gyere be… - tártam ki az ajtót előtte mire belépett.

-        Hello Tom – jelent meg mellettem Bill – mindent rendben?

-        Aha, persze. Jól… nézel ki – mondta ezt már nekem, mire én, mint a kamaszok zavarba jöttem.

-        Köszönöm, te semmit nem változtál – feleltem mosollyal az arcomon.

-        Csak öregedtem – vonta meg a vállát, majd besétáltunk a nappaliba – Georg – biccentett neki amint meglátta.

-        Tom – utánozta az említett – jól utaztál?

-        Igen – felelte kimérten.

-        Üljetek le, kérsz inni? – próbáltam oldani a feszült hangulatot.

-        Igen, Zero van?

-        Van – feleltem mosolyogva, majd töltöttem neki és kiadtam – tessék.

-        Köszönöm – vette el halvány mosollyal.

-        Apa, apa! – rohant be a kertből Thomas Georghoz.

-        Thomas, cipő? – néztem rá felvont szemöldökkel.

-        Bocsánat anyu, de ez fontos. – Nézett rám hatalmas szemekkel – gyere, gyere – rángatta Georgot kézen fogva.

-        Jól van, megyek, megyek – állt fel és kiment vele az udvarra.

-        Menjünk mi is, meg akarok mutatni valamit – fogta meg Julie Bill kezét mire én gyilkos tekintettel meredtem rá, de ő csak vigyorogva kiment Billel magamra hagyva Tommal.
Kínos.

-        Ő a fiad? – nézett ki a terasz ajtón keresztül a rohangáló gyerekre.

-        Igen – feleltem kissé száraz torokkal – Thomas a neve.

-        Thomas – láttam az arcán, hogy egy kis mosoly féle jelenik meg, majd el is tűnik – és… minden rendben veletek? Jól megvagytok Georgal? – nézelődött körbe.

-        Jól megvagyunk – feleltem – tavaly volt az esküvőnk – mondtam ki.

-        Szereted őt?

-        Ő a fiam apja, természetes, hogy szeretem – értetlenkedtem a kérdésén – és te hogy vagy? Van esetleg…

-        Gyerekem? – ült le mellém – nincsen, feleségem van – mondta végig engem nézve.

-        Nem is akarsz gyereket? Hidd el Tom, annyira csodálatos érzés szülőnek lenni – mosolyogtam rá.

-        Akartam – nézte a tenyerét – egy valakitől akartam – nézett rám – és miután elvesztettem a gyerek gondolatot is eltöröltem.

-        Erre nem tudok mit felelni – motyogtam.

-        Gail – fogta meg a kezem.

-        Hm? – néztem rá.

-        Bármi is történt régen, és bármit is érzünk most, nekem hiányoztál – felelte mosollyal az arcán.

-        Te is nekem – feleltem megkönnyebbült mosollyal az arcomon, és megöleltem.

Onnantól kezdve minden újra a régi volt, Georg és Tom is kibékültek, Thomas megismerte Tom bácsit, és rögtön el is határozták (természetesen az apjával együtt) hogy ha felnő, akkor gitározni fog egy bandában, ugyanúgy ahogy egykor az apja és Tom bácsi. 

VÉGE!